Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1885

1885. június - Jegyzőkönyv

96 akkor, midőn az ellentábor egyliázi szervezeté­ből kifolyólag egységes s tömöritett erőkkel mű­ködik. Ha ez az egységes erő minket megoszolva talál, akkor diadala fölöttünk bizonyos. Én nem óhajtok oly egységet, minő az ellentáborban van, mert az a szolgai alárendeltségen s vak enge­delmességen nyugszik. De igenis óhajtom azt az egységet, melynek alapja a kölcsönös szeretet, a személyes érdekeken felülemelkedés, s minden magánérdeknek a közérdek alá rendelése. A nagy czélok elérhetéséért egyesüljünk szivben és lélek­ben, akkor egyházunk kőszikla szilárd alapra épül, s az ellene törő pokol kapui nem vehetnek azon diadalmat. Pápa, 1885. junius 28. PAP GÁBOR püspök. a) Püspök ur jelentéséből kiderült, miszerint Tisza Kálmán m. k. ministerelnök és Szapári Gyula ő mltságának, Koppy Mária úrhölgy 122,220 frt 67 krt tevő hagyatékából mint az összeg el­helyezésével megbizottak, daruvári ev. ref. egy­ház részére 2000, — s csurgói ev. ref. főgymna­zium alaptőkéje nevelésére 10000 —s ugyan ott a köztartás alapjára 5000, — tehát 17000 frt ala­pítványt tettek. O nagyméltóságaiknak kegyes adomá­nyukért egyházkerületünk hálás köszöne­tet tartalmazó feliratot rendel el, melynek szerkesztésével Körmendy Sándor úr bi­zatik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents