Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1885
1885. június - Jegyzőkönyv
43 ajánlataik, mint, sem a lélekszám szerénti 3 kros kulcs, sem az ajánlatot tevők vagyoni viszonyaival arányban nem levő összegek, tekintettel az átmeneti időre, csak az 1883. évre fogadtatnak el, a következő évekre azonban, nevezett egyházak ajánlatainak, a törvényeskulcsnak megfelelőbb rectificálására az egyházmegye felhivatik. e) Monoszlő aláirási íve szerént Csekő Ferencz, az 1 frt évi ajánlat megváltásakor, nem csak a megváltási 20 frt tőkét, hanem ezen váltságtőkének 1883. évre járó 1 frt kamatát, s illetve járulékot is befizetvén; ezen befizetett 1 frt az ajánlati járulék összegektől elkülönítve, a váltságtőke kamat rovatába vezetendő. f) A jelenlegi csurgói lelkész, sem a sz.-istváni egyháznak, hol elébb lelkészkedett, sem a csurgói egyháznak aláirási ívén beiratkozva nem levén; az egyházmegye által ajánlattételre, s a tett ajánlatnak 1883. évre is esedékes lefizetésére felhívandó. g) Veszprémi egyházat illetőleg, az átvizsgált aláirási ívek alapjáni leszámolás, következőleg rectificáltatott: a) a gyülekezeti tagok évi ajánlatöszszege 57 frt 80 kr helyett Kopácsi Árpád 3 évre ajánlott 10 forintjából, 1883. évre eső 3 frt 33 % krral együtt 62 frt 13 '/ 3 kr b) Ajánlott tőke 375 frt — kr Összes esedék 437 frt 13 '/ 3 kr