Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1885
1885. június - Jegyzőkönyv
45 mind rendes tagjainak, valamint az adakozóknak zöme Budapestről került, ki s alig néhány vidéki egyház, esperessóg és superintendentia emlékezett meg az egyletről, pedig azon 79 növendék közül, kik az 1884. évben az intézet ellátása és nevelésében részesültek csak 28, a budapesti születésü, a túlnyomó rósz pedig, vagy is 51, hazánk távol eső vidékeiről jön az árvaházba, E szomorú részvétlenség leheti enné teszi az intézetre nézve, hogy a növendékek számát, a mint azt az árvaház berendezése engedné, végre 100ra felemelje az igazgatóság. Ennél fogva kéri püspök urat, hogy az egylet érdekeit hatáskörében kegyesen előmozdítani, s annak segélyezésére az egyházakat ós esperessógeket buzdítani méltóztassék. Az erperes urak felkéretnek, hogy e jótékony intézetet egyházlátogatás alkalmával, a gyülekezeteknek ajánlani szíveskedjenek. 60. Olvastatott az állam segély osztó bizottság jelentése és javaslata, mely igy következik: Államsegély kiosztó bizottság jegyzőkönyve. Felvétetett Pápán, 1885. julius 2-án. Alolirott bizottság, az 1885-dik évre kiutalt s egyházkerületünk által tényleg kivett 8000 frt államsegély kiosztását következőleg véleményezi. Mindenek előtt rendszabályaink értelmében levonandó a pápai főiskola részére 3500 frt, a csurgói középtanoda részére 500 frt, főiskolai tanári nyugdíjalap 5-ik évi részletére 100 frt, csekély jövödelmü lelkészek segélyezésére 400 frt. 10