Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1885
1885. június - Jegyzőkönyv
9 Ezért kettős a mi örömünnepünk ma! Örülünk azon szerencsének, 11 ogy Nagymóltóságodat körünkben láthatjuk, hogy mint egyháztagok főgondnokunkat, s mint magyar hazafiak minister elnökünket gyűlésünkben üdvözölhetjük, s itt kérhetjük az egek Urát, hogy Éxcellentiádnak közhasznu nemes életét évek hosszú során át tartsa meg egyházunk és hazánk javára, diszére, boldogitására s itt kérhetjük Excellentiádat is, hogy tartsa meg egyházkerületünket, s tartson meg minket azon nagyrabecsült szeretetében, melynek áldón hatását már sokszor éreztük s a melyet ezentúlra is kiérdemelni törekedünk. E figyelemlekötő ész ós szivre egyaránt gyönyört árasztó szónoklatok után a tanácskozás megnyittatott. Püspök úr kijelenté, miszerint a közigazgatási ügyekben Vályi Lajos, — a tanügyekben Körmendy Sándor, — a gazdaságiakban Pereszlényi János urak veendik át a jkönyv szerkesztését, a vil. jegyzőikar tagjai pedig az ügyiratok olvasásával foglalkoznak. Minthogy végre a közigazgatási ügyek egész halmaza áll a gyűlés asztalán, e szakban segitségül Németh István tanár űr kéretett fél a gyűlés tartama alatt. Tudomásul vétetik. 3. A képviselő urak bemutatván a meggyei közgyűlésen nyert igazolványaikat : Tgazoltakul kimondatnak. 4. Szűcs János mezőföldi esperes, — Chernel Ferdinánd őrségi, —- Gr. Gyürky Ábrahám dr. palánki gondnok, —- Szűcs Sándor, Kerkapolv Ká-