Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1884

1884. június - Oldalszámok - 29

29 nyugvó protestantizmusnak is szelleme. Fájlalni lehet, liogy elvétve, kivételesen ugyan, de még is vannak a prot, lelkészek közt is egyesek, kik egyházuk elvével összeütközésbe jönnek az által, hogy egy vallásfélekezet üldözőivel szövetkeznek, s a helyett hogy a szeretet oltártüzót élesztenék, segitik fölszítani a vallási és faji gyűlöletnek pokoli lángját, s ezen eljárásuk által árnyat vetnek a felekezetre is, amelyhez tartoznak. Az ily szomorú jelenségeket azonban csak elvonuló setét felhőnek tekintem, azon protestantiz­mus élet egén, mely kezdet óta a jogért a szabadságért küzdött. Ott ragyog egyházunk életegón az örök igazságnak napja s annak világító ereje szétfogja oszlatni, elfogja verni a sötét fellegeket. A domestica (egyh, közpénztár) jelen évben tettleg életbe lé­pett. A törvény teltet öltött, A lelkes közreműködőknek megkel­lett küzdeniök a kezdet nehézségeivel. „Omne initium est durum" A közpénztár initiuma annyival inkább durum volt, mert létre­hozatala minden egyestől s anyagi erejével arányban álló áldoza­tot követelt. Sok helyen ellenszegüléssel találkozott, egész egyhá­zak voltak, melyekben az egyesek a beiratkozást, az elöljárók a besorolást megtagadták. A conventtől nem ugyan jegyzőkönyvbe vezetett határozattal, hanem a püspökökhöz élőszóval intézett felké­rés folytán, s saját szivem érzelmeitől vezérelve buzditó felhívást intéztem egyházkerületünk összes egyházaihoz, s kiemelve a köz­pénztárnak előnyeit egyházunk szebb jövője előteremthetése te­kintetében fontosságát s hangoztatván e keresztyéni elvet: „egy­másnak terhét hordozzuk" . . lelkesítettem a gyülekezeteket, hogy ne a törvény kényszerítő hatalma előtt meghajolva, hanem ön­ként járuljanak azon erős oszlop megteremtéséhez, mely a jöhető nehéz időkben ingathatlanul tartandja fen. a prot. egyh. épületét. Egyházaink nagy része hozzá is járult már a közpénztárhoz, csak szórványosan van egy két gyülekezet, melynek tagjai még vára­kozó állásban vannak csak ; a barsi e. megye az. melyben nyílt ellenszegülés nyilvánult több gyülekezetben, de ezeknek is jó útra vezérelhetése végett már meg tette az illetékes egyh. megyei ha­tóság a kehő intézkedéseket. Szabályrendeleteinket csak részben helyezte hatályon kívül az egyházi törvény, mert ma is érvényesek azok, amelyek a tör­vénnyel összeütközésben nincsenek. De ezek a szabályok még most sincsenek összegyűjtve s a jegyzőkönyvek rengetében csak nagy

Next

/
Thumbnails
Contents