Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1883
1883. június - Oldalszámok - 68
68 Denijén Márton jeles osztályzattal; a tatai egyház megyében Sebestyén Dávid jó, Virág Sándor elég osztályzattal segéd lelkészekül kibocsáttattak. Tudomásul vétetik. 79. Tekintettel a b. somogyi egyházmegyébe kebelezett csokonyai egyháznak azon folyamodványára, melyben a belső somogyi egyházmegye 1883. évi ápril 17-én tartott közgyűlésének jegyzökönyve 50. pontja alatt a Csokonyában felállitatni rendelt segéd tanítóság beállítására kitűzött batáridőnek, meghosszabbításáért esedezik azon okból, hogy temploma költséges átalakításának az 1884. évben végzése, a gyülekezel anyagi erejét nagyon igénybe veszi; be csatolván az egyházmegyének két évi halasztást engedélyező határozatát: A kerület a két évi halasztást azzal engedélyezi, hogy az 1885 6 isk. év kezdetére, a gyülekezel az állandó segéd tanító múlhatatlan beállításáért felelőssé tétetik; felhívatván a b. somogyi egyh. megye is, annak megfelelően további halasztás kizárásával intézkedni. 80. Inditványoztatott, hogy a kerületi kiadások nagy mérvű emelkedésének lehető mérséklése szempontjából, a kerületi tisztviselők tisztelet, illetve napi dijainak viszonyainknak megfelelően szabályozása, a ker. költségvetésnek egyensúlyba hozatala és fentartása tárgyában, küldessék ki egy bizottság a Pápán tartandó tanár választó ker. kiküldöttek tagjaiból. Az indítvány közbelyesléssel találkozván Csonka Ferencz, Kis Gábor. Szekeres 31. urak megbízatnak, egy minden részletre kiterjedő javaslat beterjesztésére. Hitelesíttetett B. Füreden, jun. 25-én 1883. Jegyzette: Körmendi/ Sándor m. k. egyh. aljegyző. Pap Gábor rn. k. püspök. Mórocza Kálmán m. k. hely vil. elnök. 81. Az 1882. évi junius hó 4-én tartott ker. közgyűlés jegyzőkönyvének 63. pontjánál fogva Czike Lajos ur elnöklete alatt Begedy István és Szekeres Mihály urak a házszabályok revideálásával bízattak meg; miután azonban e megbízatásuknak eleget nem tettek: •'» Erre ismételten felhivattak, jelentésűk, illetve munkálatuk a jövő gyűlésre beváratván.