Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1883
1883. június - Oldalszámok - 46
46 helyesnek lalállatolt, — minélfogva 1882 évi 14500 sz a. kelt rendelettel kiutalványozott 8000 forint a nyilvántartásból töröltetett. Ezzel összefüggőleg püspök ur jelenti, hogy a 8000 l't államsegélyt kezeihez velle s azt a komáromi takarékpénztárba kamatozás végett el is helyezte. Az államsegélyi kérvények beérkezvén Szűcs János esperes ur elnöklete alalt az esperesi kar és a jelen levő képviselő uraknak oly utasítással adatnak ki, hogy az államsegély kiosztást a megállapított szabályok alapján eszközöljék, jelentésük még a holnapi gyűlésre beváratván. 29. A vallás és közöld, ministerium, f. évi január hó 3-án 528. sz. leirata kíséretében püspök ur kezeihez 200 frtot küld. mint 0 Császári és apostoli Királyi Felségének az esztergomi ev. ref. egyházközség temploma építésére rendelt legkegyelmesebb adományát, felhívta egyszersmind püspök urat, hogy szíveskedjék e kegyadományt az illető egyházközségnek kézbesíteni, s az átvételreI szóló nyugtát hozzá mielőbb felterjeszteni. Ugyan Pongrácz Lajos honlmegyei alispán ur az esztergomi ev. ref. egyházközség részére, 1882. évi dec. 27-én kelt átirata kíséretében 16 frt 4 krt küld azon kéréssel, hogy az átvételt igazoló nyugtát hozzá minél hamarabb áttenni méltóztassék. Ugyanez alkalommal felmutatja püspök ur, az esztergomi lelkész és gondnok ur valamint az illető esperes ur által ugy a 200 frtnyi legfelségesebb kir. adomány, mint a hontmegyei alispán ur által küldött 16 frt 4 kr átvételéről szóló nyugtájukat. Ugyan ő cs. és apóst. kir. felsége a n. lólhi ev. ref. egyházközségnek egyházi és iskolai épületeinek helyreállítására 100 frtnyi. Úgyszintén a béli ev. ref. egyházközség részére, temploma helyreállítása czéljából 100 frtnyi segélyt adományozni legkegyelmesebben méltóztatott, mely két rendbeli legmagasabb adomány átvételéről szóló nyugta püspök ur részéről (elmulattatván. Hálás köszönettel tudomásul vétetik. 30. A vallás és közokt ministerium f. évi april hó 15-én 7845. sz. a. kelt leiratában, hitoktatási liszle után 300 frtot kérő lllyefalvi Vitéz Lajos losonczi ev. ref. lelkész és az oltani állami főgymnasiumi ev. ref. tanulók hitoktatójának folyamodványát, további szives eljárás végett elutasitóiag azzal küldi vissza püspök úrhoz, hogy miután a losonczi állami gymnasiuin ev. ref. hitoktatójának dijjazásáról úgy a fenálló átalános szabály, valamint a losonczi gymnasimn és laniló képezde iránt az oltani ev. ref. egyházközséggel kötött szerződés 8. pontja érlelmében, a nevezeit hitköz-