Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882
1882. június - Oldalszámok - 52
52 járó római katli. tanulók hitoktatásáért az 1881/82 tanévre járó julalomdíjt 200 frttal az eddigi szokott módon fizesse ki. Tudomásul vetetik. 45. Kollerfy Mihály miniszt. titkár, f. évi január hó 24-én kelt levelében tudomására juttatja püspök urnák, hogy az orsz. statisztikai hivatal felügyelete alatt általa szerkesztett ..helységnévtára"" már kmyotnatásához közeleg: egy előfizetési felhívás melléklésével kéri püspök urat, hogy esetleges megrendeléseit legkésőbb e hó végéig e hivatallal tudatni annál is inkább szíveskedjék, mert a később érkező megrendelés csakis a tetemesen drágább bolti ár mellett lesz elfectuálható. E könyvre a püspöki hivatalnak szüksége levén megrendelendő és a pénztárnok által kifizetendő; — előbbi példány pedig a könyvtárba helyezendő. 46. A vall. és közokt minisztérium, püspök urnák 1881. évi november 6-ra 1019. sz. a. kelt s az 1881. évi 25503. sz. miniszteri szabályrendeletet illetőleg a magyarhonban szolgáló osztrák illetőségű katonák esketésénél, született gyermekeik megkeresztésénél st. követendő lelkész eljárására nézve határozott utasítást kérő felterjesztésére, mult évi nov. 12-én 33446. sz. leiratában tudatja, hogy miután a szóban levő szabályrendelettel határozottan kimondatott, hogy a cs. kir. közös hadseregben szolgáló osztrák honosoknak ép ugy mint minden más idegen állam alattvalóknak személyes polgári állapotaira vonatkozó viszonyaik saját hazájoknak (tehát az osztrák honosokra nézve az osztrák állam) törvényei által szabályoztatnak: annálfogva az előforduló lelkészi ténykedéseknél is az illető idegen alattvalók hazájának törvényei szolgálnak zsinórmértékül és irányadóul. Arra nézve tehát, hogy az oly ténykedéseknél mihez kell magukat tartaniok a lelkészeknek, mit kell és mit nem szabad tenniök? mindenkor az illető idegen állam törvényében kell a feleletet keresni; s ez irányban részletes utasítást adni nem lehet, megjegyezvén, hogy speciális esetekben a miniszter ur készséggel adand felvilágosítást és utasítást. Köröztetvén: újból a lelkészi kar figyelmébe ajánltalik. 47. Ugycnazon minisztérium f. évi mártíus hó 8-án 5724. sz. a. kelt leiratában tudatja, hogy: Kolbay János mozson-megyei ideigl. minőségű tanfelügyelő, állomásában végleg megerősíttetett. Tudomásképen feljegyeztetik.