Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1882

1882. június - Oldalszámok - 14

14 a romai papság ezen liőditásl előre kiszámítva — rendszeresen űzi, az világosan kitűnik abból, bogy e bódításhoz vezető utat a vegyes házasoknak már esketésekor előkészíti, fölhasználván a rendelkezésére álló sok nemű pressiót a térítvénynek a protestáns egyházhoz tartozó lellól kicsikarására. Az 1868: Lili. t. cz. 12-ik §-a ezen üzelemnek akart véget vetni S az 1879: XL. t. cz. 53—ik §-a megalkotása után hittük is, hogy ezen iizelem nem fogja többé a felekezetek közli békét, testvéries egyetértést fölzavarni. Ismét csalódtunk. A hatalmas Clérus bebizonyította, hogy potentes potenler agunt s a vallásügyi törvényeket nem azért alkotják a törvényhozás faktorai, hogy azoknak megtartására a római egyház papjai is kötelezhetők legyenek. Én nem vonom kétségbe, hogy a curia legfőbb itélőszéki osztályának ez ügyben ilélt bírái nem meggyőződésük sugallatát követve hozták e famosus döntvényt. De az erős, rendíthetetlen bitem, hogy ebben a döntvényben Róma locuta est! Nem hozok most föl bizonyítékokat arra, hogy a keresztséget és anyakönyvezést minden keresztyén felekezet fölvételnek tartja, és igy a cuiiai döntvény az érdeklett egyházak idevonatkozó tanaival homlokegyenest ellentétben áll .... de az kétségtelen, hogy ez a döntvény megdönti az 1868: Lili. t. cz. 12-ik §-át, megrendíti az ország törvényei iránti tiszteletet s megingatta a protestánsokban azt a hitet, hogy az igazságszolgáltatás nem tévedhet. Fölujul emlékünkben azon sötét kornak szomorú emléke, mikor az „absque tamen prneiudicio romano catholic.ie religionis'"' s ..Salvo tamen iure dominorum lerrestrinm'* fele törvényzáradékokból fegyvert kovácsollak nemcsak ellenünk, hanem részben a magyar nemzetiség ellen is, mert sokra megy azon községek száma, melyekben a megölt reformált egyházzal eltemették a magyar nemzetiségét is. Az 1868: Lili. t. cz. 12-ik §-a világosan rendeli, hogy ,.a vegyes házasságokból származó gyermekek közül a fiak atyjoknak s a leányok anyjoknak vallását követik. E törvény oly világos, hogy félre magyarázni nem lehet. A kinek a törvény szerint helvét hitvallónak kell lenni, az a reformált egyházé, s életkora 18—ik évének betöltése előtt még önmaga sincs feljogosítva arra, hogy ezen egyháznak kebeléből kilépjen, annál kevésbbé vannak jogosítva akár a szülék akár a clérus arra, hogy azt onnan kiszakítsák. S hogy nincsenek jogosítva, azt kétségbe vonhatlanul igazolja ugyancsak a 12-ik § alineájának e rendelkezése: „a törvénnyel ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen és semmi esetben sem bírhat jogerővel.'" S arra. a ki a reformált egyházé, mi joggal leszi reá kezét a római egyház papja? Szabad-e az én tulajdonomhoz nyúlni másnak, főleg ha én