Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1881
1881. június - Oldalszámok - 35
35 e. megyében segédgondnoki minőségben odaadólag működött Molnár Imre urak haláláról s egyullal indítványba tesxi, hogy ezen jeles férfiak érdemei j. könyvileg örökittessenek mejr. A ker. k. gyűlés személyzete, felnjilvn éiv/.vén kebelében emiilett jeleseink halála által vett fájó sebeit: elismeréssel áldozik ugy az egyházi mint iskolai közügyeink terén magukat kitüntetett férfiak dicső emlékének s érdemeiket ezennel jkönyvileg megörökíteni elhatározta. — 8. Ugyan e jelentésből kiderült miszerint a dr. pnlánki e. megyébe keblezett pilis maroti lelkész gondozásához tartozó esztergomi híveink, lélek számban megnövekedvén gyülekezetté óhajtanak alakulni. — Egyházkerületünk szent és nemes kötelességének ismervén az alakulni óhajtó hitsorsosaink kellő ápolását s a liennök nyilatkozó vallásos törekvésnek erőre fejlesztését ezen testületté alakulni óhajtó hilsorsosainkat a tatai egyházmegye gondozása alá helyezi. 9. Fönuebbi jelentésből arról is értesült a ker. k. gyűlés, hogy némely gyülekezetekben a valláserkölcsi hanyatlás nagy mérvben kezd mutatkozni ; sőt találkozott két oly gyülekezet is, melynek sem gondnoka sem elö.'járója a can. visitatio előtt sem jelent meg. Szomorúan veszi a k. gyűlés ezt tudomásul; de — teljesen megvan győződve arról, miszerint az illető e. megyei kormány e szomorú jelenséget, hatályos és erélyes fellépése és intézkedése által már megszüntette. , 10. Püspök ur jelenti, hogy a Tarczy Lajos ur halála folytán megürült természet és mennyiségtani tanári székre nézve, — az összes esperesi —• és segédgondnoki kar megkérdezése és ezektől nyert helyeslés folytán, megbízta a főiskolai igazgató tanár urat, hogy a szélesebb körben elterjedt lapokban pályázatot hirdessen, — 900 frt évi dij és 300 frt lakbér jövedelme s hetenkint 14 órai előadás tartásának feltétele mellett, s e meghirdetésnek örvendetes eredménye lön, a mennyiben hét pályázó jelentkezelt, nevezetesen beérkeztek Pipos Péter okleveles, — Perjéssy László oklevéllel még nem bíró. Kovács János oklevelet nyert. — Szabó Ferencz okleveles. — Kis József oklevéllel még nem biró, de 8 évi gyakorlatot felmutató, — Sebestyén Dávid oklevelet még nem nyeri pályázók kérvényei. Mielőtt a ker. k. gyűlés a tanárválasztásba bocsátkoznék: kél feltételt állapított meg nevezetesen: a) a választás alá csakis azon pályázók bocsáttatnák kik 5*