Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1881

1881. október - Oldalszámok - 30

30 324. Verbny István csurgói lelkész, a csurgói állami tanitó képezdé­ben tanképesitő vizsgát tett, 4 hitsorsos növendéknek, a vallásiakból lett rnegvizsgállatásukra vonatkozólag jelentvén, hogy az kitűnő, jó és kielégítő osztályzattal tétetett le. Tudomásul vétetik. '325. Olvastatott a tiszántúli h. h. egyházkerületnek f. évi májusi közgyűlése jegyzőkönyvének 91 pontja alatt egyházkerületünkhöz áttett azon felhívása, mely szerint, a jelenleg meglevő theologiai és jogtani szak leg­feljebb egy pár rendkívüli vagy s. tanári szék felállításával bővíttetvén, úgy rendezlessék be, hogy a fiatal nemzedéknek alkalma nyíljék bármely szakját közelebbről érdeklő bölcsészetszaki tantárgy tanulására, s e mellett lehető légyen a tanár képző intézet kellő módon felállítása is, mely czél­ból mint 1879. ápril. közgyűlése jegyzőkönyve 50 sz. a. úgy most újra felhívatnak általa a testvér eb. kerületek, s igy kerületünk is. hogy a fenti czél gyakorlati kivitele végett tanácskozásra bizottsági tagokat válaszszon, s arról a tiszán tuli eház ker. snperinlendense értesíttessék, hogy az a bi­zottság tagjait Debreezenbe alkalmas időben egybe hívhassa. Egyházkerületünk zsinati képviselői neveztetnek ki a fenti ügyben bizottsági tagokul, azzal hogy a zsinat tartama alatt tel­jesítsék ez ügvbeni megbízatásukat. 326. A f. évi tavaszi közgyűlés jegyzökönyve 129 p. a. az egy­házmegyéktől a konv. zsinati munkálataira bekért vélemények s azok egy­beállítása, az arra megbízott Körmendy S. ur állal bemutattatván: a domeslika és a segély egyleti ügyre való tekintetből, az összes iratok használat végett, a zsinati képviselőknek kia­datnak, teljesítésére superintendens ur kéretvén fel. Hitelesíttetett Pápán okt, 7-én 1881. jegyzette: Pap Gábor s. k. Körmendy Sándor s. k. Superintendens. ker. eh. jegyző. Vághó János s. k. helyettes elnök. 327. Beterjesztetik főtiszt, szuperintendens úr által, Komárom megye alispánjától, a Daruvárott létesítendő ref. egyház érdekében eszközölt gyűjtés eredménye, mely szerint: Bagosa község részéről 2 frt 74 kr. Baranyai Gáspártól 5 frt; Koltha község 3 frt 90 kr. Für 7 frt 60 kr., Duna-Radvánv részéről 2 frt. 40 kr., összesen 21 Irt 64 kr., a csalóközi járásból 14 frt 11 kr.; a gesztesi járásból 45 frt 54 kr.: a tatai járásban 23 frt 93 kr. gyűlt be, mely ösz­/

Next

/
Thumbnails
Contents