Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1881

1881. június - Oldalszámok - 18

i8 századig volt az idveziilt — még pedig első sorban állva — azon vezérfértiak közt, kik egyházkerületünk egyházi és iskolai élelfolyamának közjót munkálva irányt jelöltek, s a főt. egyházkerület önmaga iránti szent kötelességét rójja le, ha jegyzőkönyvében közügyei lelkes elöharczosának Nagy Jánosnak emlékezetét és érdemeit megörökíti. — A mezőföldi egyházmegye Molnár Imre segédgondnokot vesztette el a halál által. E veszteség nagyságát egyh. kerületünk együtt érzi az általa legközelebbről sújtott egyházmegyével. Egyháza iránti szeretet, közügyeink iránti érdekeltség — mit a kerületi gyűléseken is megjelenése állal is tanúsított, szent vallásunkhoz bensöleg ragaszkodás ékesítették e férfiút, kinek sorainkból kidölése, a szent ügy harczosai közül hiányzása érezhető űrt hagyott hátra. Folyó évi január hó 20-án hunyt el Budapesten hozzá méltó fiának az egyházi és iskolai ügyeinket atlyától örökölt lelkesedéssel s ügybuzgalommal felkarolt 3Iolnár Béla egyh. kerül, jegyzőnek karjai között. — Lelkészeink szép koszorújából kitépte a halál Bódogh János mihályházai, Szabó István adorjánházai. Vargha István deáki lelkészeket. Hiven megfutva, nemesen harczolva végezték pályafutásukat. Áldás emlékezetükre! A tanító kar tagjai közöl elhunytak: Nagy Pái sz. miklósi előkönyörgö, ki 51 évig stiker által koszoruzottan, ernyedetlen szorgalommal, szent buzgalommal s kitartással működött a tövises pályán s kit az apostoli királyi Felség is érdeme jutalmazásául hivataloskodása 50 éves örömünnepén a koronás érdemkereszttel tüntetett ki, — és Nagy Lajos lósoki előkönyörgő. Nem egyházkerületünkben, de egyh. kerületünk valódi protestáns tagjaiban is a nagy veszteség fájó érzetét felköltve ragadta el az enyészet angyala mult évi július 13-án Csengery Antalt, kiben nem csak egyházunk, hanem a magyar tudományos világ, a hazai törvényhozó testület is kimagasló tagját vesztette el s Révész Imrét a valódi puritán szellemű. Calvíni erő jellemű, fáradhatatlan munkásságu, ritka becsületességü s elveihez ingathallanul, vas következetességgel ragaszkodó debreceni ref. lelkészt, kinek halála egyháztörténelmi irodalmunknak kipótolhatallan vesztesége. Mint nap fényleltek ők Istennek ide alatt vitézkedő anyaszentegyházában igazságra vezérelvén el sokakat, Révész az állain és felekezetközi viszonyok terén is autonom jogaink védelmezésében egyike volt a leghivatottabb és rettenthetetlenebb előharczosoknak. Tegyük le sírjaikra áldásunk kíséretében a kiérdemelt elismerés koszorúját s hívjuk fel egyh. kerületünk tagjait a tiszántúli egyházkerület által megpendített Bévész alap eszméjének felkarolására, az annak megleremlhetése végett szükségelt áldozat hozatalára. —