Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. április - Oldalszámok - 80

8o az ősöknek ingatlanok adományozásában nyilatkozott egyházias érzülete, val­lásos buzgalma, ez a fényes-ragvogó példa-adás nem azért tündöklik elöt­tök, bogv annak fényével saját árnyoldalaikat fedezzék, hanem inkább azért, hogy a nagy ősöknek nyomdokába lépni, azoknak szép példaadását erejök­höz mértten követni igyekezzenek. Ki kell mondani határozatilag azt is, hogy minden hitsorsosunk azon egyh. községben — melyben akár hivatalánál fogva, akár más okokból áliandó lakása van — köteles az egyházi adót lefizetni, mert ha egyházunk azon tagjai — kik a társadalomban kitűnő ál­lást foglalnak el hidegek, közönbösek az egyház iránt, annak terheit nem emelik, ezen menthetetlen eljárásuk által megmételyezik a vallás erkölcsi életet, veszélyeztetik az egyháznak fennállhatását. Szábályzatul kimondatik, hogy kiki ott tartozik egyházi adót fizetni, ahol állandóan lakik, azonban ha az illető más gyüleke­zetbeni birtoka után is egyházi adóval van megróva, annak méltá­nyos figyelembe vételével, csak is személye után adóztassék meg. A vasárnap és ünnepek megszentelésében is sok helyen az uri osz­tály, .s nem ritkán a jó rend- és ennek legbiztosabb őre a valláserkölcsi élet fentartása felett őrködésre hivatott hatóságok az ünnep megrontásával vasárnapon dolgoztatással, gyűléseknek tartásával, hivatalos functiók végzé­sével mutatnak a népet is templomtól elvonó, elidegenítő, a vallás erkölcsi életet kiöléssel fenyegető rosz példát, fenyegetve ez által a társadalmi és jól felfogott állami érdekeket is; mert már a pogány rómaiak is elismerték azt, hogy államnak egyedül biztos alapja istennek ismerete és tisztelete s az ebből eredő valláserkölcsi érzelem, s az ihletett költő inspiráltán irta, ..minden országnak támasza talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész : (az állam) ledől s rabigába görnyed." 1 — Hatósági közegek vasárnapon gyűléseznek s többnyire délelőtti isteni tisztelet ideje alatt, e példát követve a falusi kupaktanácsok is délelőtt tartják összejöveteleiket, Somogyban a hadsereg fölszerelési lóbemutatások (Darányban) vasárnap délelőtt s épen akkor történtek, mikor a népnek isteni tiszteletre kellett volna menni, nem pedig lovait a hatósági közegek elölt bemutatni, — a bosniai fuvarosok Szi­getvárra a szolgabiróság által szinte vasárnapon rendeltettek be leszámolás végett; egyes nagy birtokosok s bérlők vasárnapon kaszáitatnak szántatnak, vetettnek, fuvaroztatnak, s habár Somogy vármegye utánzásra méltó példát adással a vasárnap megszentelésére irányozottan intézkedett, s ez intézkedés daczára a M. Egresi bérlő egymásután öt vasárnapon szénát és gabonát takaritatott, s a megyei statutumnak ezen megrontásáért a helyi presbyte­rium által a kaposvári szolgabiróságnál kötelességszerüleg följelentetett, azon indokolással, hogy a följelentett egy más községben hasonló statutum töré-

Next

/
Thumbnails
Contents