Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. április - Oldalszámok - 7

7 mellett intézkedett egyúttal az esperesi hivatalhoz tartozó iratok és pecsét átvétele iránt is. Az ekkép átalános szavazattöbbséggel elválasztott Gueth Sándor őrségi esperes ur e minőségben az egyh. ker. közgyű­lés által melegen üdvözöltetvén, hivatalába eskületétel mellett be­állittatott s helyét azonnal elfoglalta. 8. Püspök úr bemutatja a Kun Bertalan tiszameiléki superintendes úr által hozzá, aláírás végeit megküldött azon eladási szerződést, mely az egyetemes tanügyi bizottság által kiadott népiskolai tankönyvek érdemében a 4 helv. hitv. egyházkerület, között költetett, mely szerződés szövege be­türől-betüre igy hangzik: „Örök adás-vevési szerződés. Mely egyrészről a dunamelléki, dunán­túli, liszáninneni és tiszántúli ref. egyházkerületek, mint eladó, más rész­ről a s. pataki ref. főiskola képviseletében az annak anyagi ügyéit kezelő gazd. választmány mint vevőfelek között, a népiskolai tankönyvek kiadói jogának teljes tulajdoni joggal átruházása tárgyában az erre vonatkozó egyh. ker. határozatok foganatosításául következőleg költetett: I. a dunamelléki ref. egyházkerület 1878. évi junius hóban tartolt közgyűlése 69. pont alatti határozatában, a dunántúli ref. egyházkerület 1878; évi juniusi közgyűlése 44. pont alatli, a tiszántúli ref. egyházkerület 1876. évi ápril 22—25. tartott közgyűlése 51. pont alatti, — végre a tiszáninneni ref. egyházkerü­let 1878. évi szept. 22—24. napjain tartott őszi közgyűlése 59. pont alatti határozataikban egybehangzólag elhatároztatott, miszerint tekintettel arra, hogy az egyetemes központi tanügyi bizottság tényleg feloszlott, mint könyvkiadó testület többé nem működik s ügyeinek lebonyolítására, külö­nösen az íróktól megszerzett kiadói jogok értékesítésére s eladására — a Ballagi Mór budapesti főiskolai tanár elnöklete alatt működő albizottságot bizta meg, mely albizottság közvetitése folytán az egyetemes tanügyi bi­zottság által elfogadott összes népiskolai tankönyvek kiadói jogának — a s. pataki ref. főiskola által kétezer o. é. forintért leendő megvétele iránt — mind a négy ref. egyházkerület által fentebb idézett határozataikban elfo­gadott ajánlatt tételeit; ezen ekként létrejött megállapodás alapján a fentebb érintett egyházkerületek azon népiskolai tankönyvek kiadási jogáról lemon­danak s azt a s. pataki ref. főiskolára átruházzák. Ennek foganatosításául tehát a fent elsorolt egyházkerületek, mint eddigi tulajdonosok részéről ezennel elismertetik s kötelezőleg nyilváníttatik, hogy a volt központi ref. egyetemes tanügyi bizottság által az illető szerzőktől örök tulajdonjoggal megvett összes népiskolai tankönyvek jelesen: 1. Arvai József ABC, 2. Árvái József Vezérkönyv, 3. Árvái József Magyarnyelvtan, 4. Árvái Jó-

Next

/
Thumbnails
Contents