Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880
1880. szeptember - Oldalszámok - 63
63 gondnokság elnöklete alatt, egy az intézet tanügyi érdekeit szolgáló szakbizottság, illetve főisk. tanügyi bizottság alakitassék, az egyházmegyénként kérdnöki intézmény helyett. Indítványozó megbizatik, indítványának a tavaszi közgyűlésre, írásban leendő beterjesztésére. 387- László József főisk. gondnok ur, hivatkozással arra, hogy Tarczy Lajos tanár ur, ez évi nov. 5-én fogja ünnepelni 50 éves tanári működése évfordulóját, felhívja egyházkerületünket, az ünnepélyem képviseltetésre s egyébb azzal kapcsolatos teendökrőli intézkedésre. Főiskolánk irodalmi érdemeiért is koszorúzott nevezett tanárának, minél ünnepélyesebb megtiszteltetése végett, felkéri a közgyűlés egyházkerületünk mélyen tiszteli elnökségét, mint szintén a lőisk. gondnokságot, valamint az egyházmegyék elnökségét, akadályoztatásuk esetében, helyetteseik utján is, az ünnepélyt megjelenésükkel diszesileni ; s hogy az a félszázados tanárnak e téren ismeretes érdemeihez méltóbb legyen, meghívja az összes hazai hitrokon főiskolákat, valamint a csurgói gymnaziumot s egyúttal értesiti a jubilálandó tanár számos volt tanítványait s tisztelőit, a szives megjelenésre felhíva; az ünnepély prograinmjának megállapítása és az ünnepély rendezésére, felkéri t. Tóth Lajos ur elnöklete alatt. Kis Gábor lelkész, Kis János, Szilágyi József, Antal Gábor, Horváth Lajos tanár s Barthalos István pénztárnok urakat. 388- A dákai ref. gyülekezet, az 1879—Ui ker. gy. jk. 30 pontja a. említett azon követelménynek, melynek teljesítése mellett, a pápai ein. 491 frt. 19 krnyi államsegély! összege nekie kiadható, eleget tevén, a ker. pénztárnok beismerése szerint is jeleztetik, hogy a fenti összeg a nevezett gyülekezetnek már ki is kölcsönöztetett. Tudomásul vétetik. 389- A magyar orsz. méhészeti egyesület egy megkeresvényében az ország összes li- és női-tanitó képezdéi és papnöveldéiben a méhészetet kötelező vagy legalább rendkívüli tantárgyul ja vall ja felvétetni, azon indokból, hogy a néppel leginkább érintkező lelkészek és tanítók közvetítésével, minél inkább elterjes/.tethessék az okszerű méhtenyésztés, a ini által a nemzet közvagyonosodása, évente milliókkal s ép a szegényebb sorsú lelkészek, tanítók és nép jóléte, minden jelentékenyebb befektetés nélkül, lényegesen javulhatna ; ajánlván egyúttal Kritsch Jánosnak ..az okszerű méhtenyésztés elemei"' cz. pálya koszorúzott művét s az egyesület által kiadandó „Gyakorlati méhész kátét. 1"