Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1880

1880. szeptember - Oldalszámok - 18

18 nál bátrabban léptek a prot. gyülekezetek, mert tudták hogy a Felség nagy­lelkűségének ajtaján zörgetők ném bocsáttatnak üresen vissza s látták, hogy az oly gazdagon dotált r. kalh. egyház — mely önerejével volna képes fe­dezni minden szükségletét — szintén jár ezen az úton s mint a lapokból láthatni, — eredmény által koszoruzottan jár rajta. Ha — igy végzi püspök ur felterjesztését — a protestánsok elölt ez útnak is bezárása czéloztatik, fájó érzéssel bár, — de kénytelen a prot. egyház ezt tudomásul venni s szo­morú tapasztalatai közé föjegyezni. Olvastatott végül a vallás és közoktatási ministeriumnak, — püspök ur­nák fönebb látható felterjesztésére — f. évi májushó 22-én 14029 sz. a. ugyan püspök úrhoz intézett leirata, melyben értesiti püspök urat, hogy a hitközségeknek ép ugy mint bárki másnak hason tárgyú kérelmeikkel sza­badságukban áll 0 csász. és apóst, kir felségéhez közvetlenül fordulni. Tu­domás végett figyelmezteti püspök urat, hogy tekintettel a sűrűen szaporodó s majdnem kivétel nélkül meghallgatott felségfolyamodványra, melyek által a I. m. királyi keg)elem a lehető legtöbb oldalról igénybe vétetik, — te­vék szükségessé azon eljárást, hogy I. f. helyre csak azon segély kérvé­nyekre nézve tétetik az illetékes egyházi főhatóság meghallgatása után ked­vező előterjesztés, — melyek l. f. helyről I. m. felhívás kíséretében érkez­nek hozzá. Tudomásul feljegyeztetik. 294. Olvastatott gr. Zichy Nándorné — a magyar országos segélyzö nőegylet elnökének, f. évi májushó 28-án 300 sz. a. intézett levele — melyben felkéri püspök urat. hogy ezen a hazáért vérző fiaink nyomorán segíteni törekvő s 0 Fensége Erzsébet királyné védelme alatt álló jóté­kony egyletet oly módon gyámolítani szíveskedjék, hogy a kormányzata alatt lelkészkedő papságot kegyeskedjék arra felhívni, hogy az egylet alapsza­bályait híveikkel ismertessék, szívökre kössék, hogy az átalános véd­kötelezeltségnél fogva a haza összes polgárai és igy ők is az egylet mű­ködésénél érdekelve vannak és az egyletbe való belépésre buzdítsák : — kéri továbbá püspök urat, hogy hivja fel a lelkészeket, miszerint a kisebb községekben a szervezést vegyék kezökbe és a mint 10—15 tag jelentke­zett a fiók-egyletet alakítsák meg; — mely czélból püspök úrhoz ezennel 20 aláírási ivet, 100 alapszabályt, — 50 ismertető röpiratot és a központi választmány utolsó jegyzökönyvének kivonatából 100 példányt küld oly ké­relemmel, hogy azokat az esperességekhez szétküldeni kegyeskedjék. Végül inellékli még az egylet közgyűlési jelentésének 3 példányát oly czélból, hogy az egylet eddigi működéséről tájékozást nyerjen. Az aláírási ivek az e. megyék közölt pártolás végett ajánló­lag kioszlattak.

Next

/
Thumbnails
Contents