Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1879
1879. június - Oldalszámok - 11
11 kezeti tanitók irányában, akár az állami tanfelügyelő, akár az illető iskolai főhatóság kezdeményezése folytán, azon főhatóság és a miniszter által a tanfelügyelő elnöklete alatt kiküldött és 40. értelmében alakítandó vegyes bizottság felterjesztésére, az illető főhatóságnak egyetértésével a miniszter rendeli el. Így történi ez most is, midőn az őrségi helv. hitv. e. megyének 1878-dik év ápril 10-én Körmenden tartottt gyűlése határozata értelmében, Baján György szécsi-szentlászlói tanítónak hivatalától való elmozdittatásáról értesült. Minthogy azonban a kitűzött határnapon sem az egyházi főhatóság, sem a minisztérium által kinevezett küldöttek meg nem jelenhetlek: uj határidőt lüzött ki,— melyen azonban a helyett, hocry a felekezeti tagok megjelentek volna; az illető esperes urnák, püspök ur által másolatban közlött levele küldetett be. Ámbár — folytatja miniszter ur — a nevezett tanitó elmozdítására vonatkozó egyoldalú ha'.ározat, mint az idézett orsz. tanítói nyugdíj törvénye rendeleteibe ütköző végzés egyszerűen megsemmisítendő volna: mindazáltal tekintve azt. hogy az elmozdításra alapul szolgált indokok az általa kinevezett bizottság részéről is helyeseknek s olyanoknak ismertettek el, melyek nevezeit tanitó szolgálatképtelenségét teljes mérvben igazolják; tekintve, hogy az egyházi hatóság a régi gyakorlatot követve, a törvény idézett rendelkezéseit jóhiszemüleg mellőzte: hajlandó, a szigorú törvényes eljárástól ezúttal elállani és fentnevezett tanitó elmozdítását helybenhagyni; felkéri azonban püspök urat, hogy jövőben előfordulható ily esetekben, midőn t. i. az illető hitfelekezeti tanitó egyszersmind az orsz. tanítói nyugdij intézet tagja, a tényleg nyugdíjba lépés szükségességének megállapítása végeit hozzá felterjesztést tenni szíveskedjék. Egyúttal felkéri még püspök urat. hogy az őrségi esperes urat, állásával semmiképen meg nem egyeztethető ildomtalan levelére, a törvény nem ismeréséből eredt méltatlan és az igazsággal ellenkező egyoldalú felfogására figyelmeztesse, s a kötelességében eljáró hatósági közegek iránt illdomosabb eljárásra utasítsa. Olvastatott még Tóth Pál illető lelkész urnák, püspök ur felhívása folytán intézett s az egész ügylefolyást rajzoló hivatalos levele. Felolvastatott továbbá a vallás és közokt. minisztériumnak f. évi február 23-án 1050 sz. a. kelt s püspök urnák ugyancsak a szécsi-szentlászlói tanitó ügyben tett feliratára érkezett azon leirata, melyben püspök urnák azon nyílt vádja ellen, mintha ő 28215 sz. alatt kelt s ez ügyben kibocsátott rendeletével a protestánsok országos törvényeken alapuló ama jogát: mely szerint iskola tanítóikat szabadon választhatják és bocsáthatják el, az egyházi főhatóság jogkörétől elakarta volna vonni — menti magát s állítja, hogy ily jogait a protestánsoknak sem ez alkalommal nem volt, sem jövőben nincs szándéka még csak érinteni sem; sőt azokat hivatalos kötelességéből folyólag fentartani és az es2*