Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1879

1879. október - Oldalszámok - 4

4 Móricz János egyh. ker. egyh. számvevő, Vikár Kálmán levéltárnok, László József főisk. gondnok. a pápai főiskolából: Tarczy Lajos akad., Szép Gábor gymn. és Váli Ferencz lanitóképezdei igazgatók, Tóth Dániel, Kis János, Baranyay Zsigmond, Karsa István, Horváth Lajos, Szabó Károly, Edelényi Sz. Lajos, Német István tanár urak s ezeken kívül több az egyház és iskola ügyei iránt érdeklődő férfiak. Mely alkalommal: 162. A helyi hitrokonok templomában tartott alkalmi ima és ének buzgó elzengedezése után, a főiskola nagy tanácstermébe felsereglett szép számú közönség előtt Tisza Kálmán főgondnok ur, — egy részről kifejezést adva a fölött sajnálkozásának, hogy pár év óta, legjobb akarata mellett is több közgyűlésünkön meg nem jelenhetett: más részről reményt nyújtva az iránt, hogy jövőre köztanácskozásainkban töbször részt veend: a köztanácskozást — a gyűlés átalános tetszésnyilatkozata között megnyitotta. 163- Beöthy Zsigmond vil. főjegyző, Konkoly Th. Pál barsi, Chernel Ferdinánd eőrségi, Madarassv Mór rév-komáromi, Molnár Imre mezőföldi, Pázmándy Lajos tatai, Gr. Gyürky Ábrahám drégel-palánki, Véghely Imre veszprémi segédgondnok urak. Nagy János barsi, kovács Sebestyén József dr. palánki, Horváth János eőrségi esperes urak, továbbá, Véghely Dezső és Molnár Béla vil. jegyző — végre: Szeles József egyh. ker. vil. szám­vevő urak, részint irásilag, részint megbízottjaik által jelentették -— több­nyire egészségi változás miatti meg nem jelenhetésüket. A megjelenést gátló akadályok sajnos tudomásul vétele mellett igazoltakúl tekintetnek. j|64- Püspök úr a fönebbi pontból kifolyólag inditványoza, hogy mivel a kerületi közgyűlést kiegészitő tisztviselők elmaradása esetén, a fenálló szabályok értelmében még a gyűlés megalakulása is lehetlenittethetik: a ker. tisztviselők jó eleve, — a gyűlést előzőleg négy héttel tudassák püspök úrral meg nem jelenhetésöket. Az indítvány elfogadtatván határoztatott, hogy az egyh. megyék, a ker. gyűlést megelőző gyűléseikben jelöljenek ki oly egyéneket, kik a ker. tisztviselő urakat meg nem jelenhetésök esetén helyettesítsék. 165. Olvastatott az egyh. ker. egyh. Il-od aljegyző választására — a viszonylagos töbséget nyert Pereszlényi János győri- és Szekeres Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents