Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1879
1879. június - Oldalszámok - 26
26 csok a rendes superintendens megválasztásáig áttadattak a helyettes superintendens urnák, — az archívum felől az rendeltetett, hogy a választásig maradjon Pápán, — s bár később a megválasztott rendes superintendens utasítatott is gyülésileg az archívum Kocsra szállítására; de mint fentebb emlitém, még 1862-ik évben is a pápai paplak folyosóján volt. — Ez archívum készült az 1765—ik évi julius hóban tartott főgyülés 4—ik sz. következtében annyi lijókkal, a hány traktus van egyházkerületünkben, hogy mindenik traktust illető acták s irományok a nevét viselő fijókba tétethessenek, — egy pedig az egész egyházkerületet illető okmányok és levelek elhelyezésére. A jkönyv 379. sz. nagyon feltűnt elöltem, és sokféle gondolatokra adott okot; de a melyeket elhallgatok. Egyházkerületünkben a Szondy-Kenessev alapítványnak három ága kezeltetett, melyekrőli curátori számadások megvizsgálását még az 1795-ik évben főgvülési jkönyv 10—Ik sz. a. elválalta egyházkerületünk, — t. i. a szegények számára hagyott 10 ezer forint, — az agentialis négy ezer forint és a curatorok fáradozására rendelt két ezer forint. Hanem az ilyen számadások megvizsgálása, adósságok felőli intézkedés nem négy szem közt történt eddig, mint most a hivatolt jkönyvi szám alatt látjuk; hanem kerületi közgyűlésen, vagy általa megbízott deputalio elölt. — vagy fontosabb esetekben conventen, a midőn az országban szét lakó mind a négy Szondianus curatorok együtt voltak. — Feltűnt előttem az is. hogy eddig legalább egyházkerületünkben a Szondy alapítványt illető eredeti adóslevelek mind a superintendentiale archívumba rendelteltek betétetni s a hivataloskodó superintendens gondviselése s számadása alá adattak, — a curátoroknál csak vidiinált párjok hagyatott, és soha e vidímált párok az illető curátor fekvöségére betábláztatva nem voltak. Hogyan van most, hogy t. Eöri Szabó Sándor urnák a Kenessey-Szondy alapítványt illető 31518 Irt. és 80 1' 2 krl. több rendű fekvőségeire kellett tábláziatni és ezt csak tettes. Galgóczi Károly és Barthalos István urak tudták eddig, s egyházkerületünknek tudomására az ügy csak most jutott, pedig ez volna a számoltató? — tettes. Eöri Szabó Sándor urnák boldogult attva agentialis ágnak volt curátora csak, ezt is adta által t. Eöri Szabó Gábor ur fijának, — vajon hát most mind a három ágnak curatora-é t. Eőri Szabó Sándor ur, és mind a három ág tőkéje teszi-é a 31518 frt. 80'^ krt, mely fekvőségeire lett betáblázva, vagy telekkönyvezve ? Ki adta kezébe t. Eöri Szabó Sándor urnák az eredeti adósleveleket, melyeknek a superintendentiale archívumban kellene lenni? vagy vane erről említés egyh. kerületi jkönyveinkben, hogy tekint. Eőri Szabó Sándor ur mikor lett adóssa a Szondy alapítványnak? Véleményem szerint, ha már egyházkerületünk magára válalta a számadá-