Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1878

1878. június - Oldalszámok - 145

145 és consistoriális hatóság', — tehát elegendő biztosíték lefelé, a törvényt netán respectálni nem akaró felek ellen, mint fölfelé, a netán törvénytelen eljárásból származott sérelmek jogorvoslata szempontjából, — hogy, ezen minden időben czélszerünek, s kielégítőnek bizonyult szervezet fölé a tanfelügyelőket helyezzük a protestas magistri, ministerii et jurisdictionis jogkörével. De nemcsak autonom jogainkba ütközőnek s igy sérelmesnek, nemcsak kiskorúságba sülveszteni akarónak, s igy lealázónak; nemcsak önkormányzatunkat aláásni törekvőnek s igy veszélyesnek kell tartanunk a tanfelügyelőknek adott s fölebb idézett utasítást, mely a benne kimondott elv alapján, ki tudja hova fejlesztetnék : hanem czéltalannak. és igy szükségtelennek is találjuk azt; mert a tanfelügyelők sem egyik, sem másik ügy tárgyalásába be nem folyhatván, sem az ügyiratokat be nem tekinthetvén, lényegükben teljesen hibás jelentéseket tennének, miáltal csak a ministerium teendőinek száma szaporittalnék haszontalanul, és csak zsurlódásokat idéznének elő a prot. egyh. és az államkormány között, mely zsurlódások elkerülése nem kevésbé áll a prot. egyh., mint az állam jól felfogott érdekében. A mi pedig az egyház azon vagyonát illeti, melyet az szabad akaratából iskolai czélokra fordit (de a mely vagyon azért sohasem szűnik meg azon egyház vagyona lenni, a mely egyházé az iskola) ezennel kijelentjük, hogy, mi, a kik azt a vagyont szereztük, fentartjuk, gyümölcsöztetjük, s ép ezért az elidegeníthetetlen tulajdonunk, önmagunk akarunk, fogunk, és tudunk is arra felügyelni, és senkitől a vagyon kezelésére vonatkozó intézkedést el nem fogadunk. Annyira még nem jutott, s hisszük, hogy nem is fog jutni a magyar prot. egyház, mely noha évente százezreket hoz a nevelés és oktatás, s ezek által a közmivelődés szent oltárára, mégis vagyonát folytonosan szaporítja, hogy vagyonkezelését gyámság alá kelljen helyezni. Mindezekből önkényt következik, hogy Nagyméltóságod ujabb leirata sem volt képes, és bárminő magyarázás sem lesz képes eloszlatni aggodalmunkat; miután maga az indok, mely a kérdéses leiratot létrehozá épugy, mint annak bármely szin alatt fentartása autonómiánknak tagadása. Miért is kénytelenek vagyunk. Nagyméltóságú Minister Úr! kijelenteni, hogy egyháztársadalmi létünk gyökeréből nőtt, élet- s fejlődés- képesnek bizonyult autonom jogainkat, melyek miként megvédtek benünket vésztől és vihartól a múltban, ugy hisszük, hogy Isten segedelmével megfognak védeni a jövőben is, még netán sérelmes törvényekkel szemben is védni a mily szent kötelességünknek ismerjük, ép oly kevéssé érezzük magunkat feljogosítottaknak arra, hogy őseink eme szent hagyományát, az országos törvényekből igazolhatlan következtetésekkel kivont ministeri rendeleteknek vagy helyesebben utasításoknak feláldozzuk valaha; ha tehát Nagyinéltóságod, a tanfelügyelőknek adott, ép anynyira sértő, mint czéltalan és ez által szükségtelen utasítás megszüntetését to19