Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1878

1878. június - Oldalszámok - 142

142 s ://: a. tisztelettel ide zárt magtári alapszabályok, — miként a/. 1877-dik évi 11530. sz. a. Cullusministeri leirat tanúsítja, — még 1875. évi octóberben felterjesztettek. E felterjesztésre a csak most idézett 1877. évi 11530. sz. a. miniszteri leirat. — daczára a XXXII. t. cz. 32. §-ának, hol az iskola fenntartóknak teljes szabadság adatik, miszerint a tanitói nyugdijat, akár egy már létező alapból, akár egészen saját erejükből fizessék, — a magtári szabályok bírálásába bocsátkozik, és mintegy, a törvény által adott jogot ministerileg megvonva, kimondja. hogy a tatai tanítói nyugdíjintézet nem engedélyezhető. A dunántúli helv. hitv. egyházkerület, ezen rá nézve sérelmes leiratot 1877. évi május 27-i közgyűlésében tárgyalván, egy tiszteletteljes felterjesztést intézett a nm. vallás- és közokt. ministeriumhoz, melyben kimutatva a tatai egyh. megyei tanítói nyngdij intézet jogosult létezését, s mellékelve :'//: azon nyugdijintézeti alapszabályokat, melyeket a tatai e. megye, fentebbi elhatározásához hiven, s tanítói nyugdíjintézetét az országos törvény keretébe beilleszteni óhajtva, a törvény kiadatása után azonnal alkotott s már 1876. május 20—i közgyűlése jkönyvébe felvett, — kéri a nm. ministeriumot, hogy az 1875. évi XXXII. t. cz. 31. és 32. §-a által a priori jogosított tatai egyh. megyei tanítói nyugdíjintézetet, a cultusministeriumnál törvényszerint bejelentettnek és igy a törvény alapján létezőnek elismerni s kijelenteni kegyeskedjék. Ezen kerületi felterjesztésre folyó évi május 30-án intéztetetett a nm. ministerium által 1995. sz. a. Superintendensünkhöz leirat, mely mai alolirt napon tartott közgyűlésünkben felolvastatván, fájdalmasan és honfiúi mély bánattal értesültünk arról, hogy országos törvényre alapított jogos kérelmünkkel elulasittattunk. E leiratnak minden szava, minden állítása s egész szerkezete, azon meggyőződést eredményezte bennünk, hogy a nm. cultusministerium az országos tanitói nyugdíjintézet mellett, — az 1875-dik évi XXXII-dik t. cz. 31-dik és 32—ik §-ábói legkevésbé sem igazolható, — oly merev állást foglal el, melyen hajótörést szenved nemcsak a legszentebb törekvés, áldozatkészség és gonddal ápolt legnemesebb intézmény, mint a minő a tatai egyházmegye által már 1862. évben alapított s azóta folyvást erősített, 1875. évben már megszilárdult sőt áldásos működését megkezdett tanitói gyámintézet; — hanem hajótörést szenved az országos törvény erejére, s az ez által adott jogra való hivatkozás is. Mélyen tiszlelt Képviselőház! Sokat lehetne, sokat kellene elmondanunk e leiratra: ennek tételeit, állításait pontról pontra tárgyalnunk, eredeti értékére leszállítanunk s azt kimutatnunk kellene és lehetne, hogy a nm. ministerium állításai a törvényben nem gyökereznek, mert az 1875, évi XXXII. t. cz. 31. és 32. §-ának világos szavaiból és egész szerkezetéből az tűnik ki, hogy az iskola fenntartóknak nemcsak azon jog adatik meg, miszerint, az általuk már előbb alakított tanítói nyugdíjintézetet kiszélesíthessék és szilárdabb alapra fek-