Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1878

1878. június - Oldalszámok - 14

14 az. a mi már erőtlen. Töretlenül állolt még akkor szép lelkének magas ereje, de gyenge volt már a test azon gépies munkáknak végzésére, melyek a jelenlegi bureauclraticus rendszer mellett minden hivatalra s igy a superintendensére is ránehezednek. Az egész kerületi gyűlés s erről mint akkori szemtanúk a inost jelenlevők közül is sokan tehetnek bizonyságot — mélyen meg volt hatva. Érezte mindenki hogy e lemondás által oly vezetőt vesztünk el, kinek hivatottságát, évtizedeken keresztül fényesen, — mert áldón ható eredményeken igazolta a gyakorlati élet kinek magas szellemi erőit a tapasztalatnak kincsei értékesitetlék. Az az ékes korona, mely évtizedeken át díszítette a dunántúli ref. e. kerületet, e lemondás folytán lehullot fejéről. Fájó érzéssel bár, de el kellett fogadnia a lemondást, mert azt az alapot, a melyre fektetve volt. megingatni nem lehetett. Nem lehetett követelni az elaggott férfiútól, hogy továbbra is emelje azon terheket melyek alatt elerőtlenedelt vállai már roskadoztak. Le kellett azokat onnan emelnie. A 85-dik életévében levő hü munkást nyugalomra kellett bocsátani. Az érdemet méltányolva, hála érzetének egy jegyzőkönyvében kifejezést adva bocsátotta őt nyugalomra az egyh. kerület. S hogy hálaérzete ne csak szavakban hanem tettekben is nyilatkozzék a superintendensi cim meghagyása mellett folyóvá tette részére élete végéig a superintendensi fizetést is. Nagy Mihály már akkor megszűnt az egyházkerületé lenni, mikor egyházi közügyeinknek vezetésétől visszalépett. De ekkor még sem vesztettük el egészen öt. Még akkor hittük, hogy dúsgazdag tapasztalatainak kincses tárházából gazdagítandja az egyh. kerületet, hogy a még élő Nagy, bölcs tanácsadásainak egyházi- és iskolai közügyeink vezetésénél szerepelni fog. Hitünkben nem is csalatkoztunk. Nemes érdeklődése nem apadott soha, nyilatkozott az folytonosan életének végpillanatáig. Porrészei martius hó 22-én délelőtt helyeztettek el a révkomáromi temetőben az anyaföld kebelébe. A háznál László József kocsi lelkész s főiskolai egyh. gondnok, a templomban Váíyi Lajos perbetei lelkész, komáromi esperes s e. ker. főjegyző, a sirnál Kis Gábor tatai lelkész s esperes és e. ker. pénztárnok tartottak az elhunythoz, annak érdemeihez méltó megható beszédet és imát. E beszédek és imák, ugy az alkalomnál fogva — melynél tartattak, mint béltartalmukat tekintve, megérdemlik, hogy kinyomatásuk iránt a főt. egyh. ker. közgyűlés intézkedjék. A nagy férfiúnak, s bölcs kormányzónak közhasznulag futott életpálya most már bevégződött. Ama nemes harcot megharcolta, hitét megtartotta, pályafutását dicsőn bevégezte, el van hát téve számára odafen a boldog örökéletnek koronája, mig ide alatt közöttünk áldásban él jó emlékezete. Lelkész testvéreink közül szinte a halál által vesztettük el a belsösomogyi