Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1878
1878. június - Oldalszámok - 105
105 pilisi plébános megkereste, az 179%-ki s 1868. törvények alapján, levélileg a gyermek annyát, s figyelmeztette, hogy leányát neveltesse a r. kath. vallásban; levelére mégis a gyermek attya azzal válaszolt , hogy miután „egész családja a ref. vallás rendületlen hive" leányát is ezen vallásban kivánja neveltetni. Felolvastatott továbbá Vitéz Lajos ref. lelkésznek egyh. kerületünk superintendenséhez irott fönebbi ügybeni válasza; majd superintendens urnák ugyan ez ügyben a vallás- és közokt. ügyi ministerhez felterjesztett felvilágosító nyilatkozata. melyekből kiderül, hogy Vitéz Lajos az 1848. évi XX. t. czikk vallásfelekezeti viszonyosságot kimondó elve alapján hasonlag a r. kath. lelkészek köztudomásúlag országszerte gyakorolni szokott eljárásukhoz alkalmazkodva, a szülők kívánságára 1868. dec. 5-én, tehát az 1868-ki Lllf. t. czikk dec. 8-án történt kihirdetését előzőleg, keresztelvén meg. nevezett, az 1868. 53. t. cz. ellen sérelmet nem követhetett el. Felvétetett végre a losonczi presbyterium nyilatkozata, melyben a rozsnyói r. kath. püspök fellépését egyenesen vallási sérelemnek mutatja ki, miután az 1844. III. t. cz. az 1848. XX. t. cz. 2. §-ában, minden törvényesen bevett vallási felekezetre nézve megállapított egyenlőség és viszonyosság elvét, mely elv a leány gyermekeknek a szülők akaratával az atya vallásában nevelhetését nem zárja ki, — az 1868. LUI. t. cz. ha megoldatlanul nem hagyta volna "is, visszaható erővel nem bírhatván, a rozsnyói püspök fellépésében csak lelket vadászó jogtalan zaklatást lát. ami ellen az egyházkerületet arra kéri fel, hogy tíz alaptalan panasz visszatorlását a vallásügyi ministeriumnál vívja ki. Superintendens úr szóval jelenti, hogy az ez ügyben szükséges lépéseket már meg is telte; mi helyeslő tudomásul vétetik. 108. Olvastatott az őrségi egyházmegyei 1878. ápr. 10-diki közgyűlés jkönyve 7. pontja azon fölterjesztése, melyben arra kéri fel az egyh. kerületet, hogy a régi fényében s erejében fogyatkozó Barabás-kustyánszegi gyülekezet részére, — minthogy jelenleg Jelkészlak épitése veszi igénybe minden erejét,— s mivel gyűlésen jelen volt tagjai Ígéretet teltek izolált gyülekezetük megmentése tárgyában, minden lehetőt elkövetni, — engedtetnék meg, hogy lelkészi állomását ideiglenes minőségben fentarthassa; sőt eszközölje az egyh. kerület, hogy az összes magyarországi hitrokon gyülekezetek segélyezését vehesse igénybe. A köztudomásúlag méltányos kérelem teljesíthetése szempontjából illető egyh. megye esperese felhivatik, hogy a gyülekezet kérvényét kellőleg felszerelve terjessze be sup. úr elé a további teendők teljesítése végett; az egyh. megye és illető gyülekezeti elöljáróság figyelmébe ajánha a gyűjtés körül szükséges ellenőrzés folytonosságát, 109. Bemutaltatott a csöglei gyülekezet tanári fizetési hátralék czimén 1878. május 8. kiállított lelkész gondnok s számos egyháztagok által aláirt s 14