Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1877

1877. május - Oldalszámok - 20

20 meg vagyok győződve a felöl, hogy nem egy, de több, még pedig a classicitas magaslatán álló énekkel gazdagítandja egyházi irodalmunkat. Ezért óhajtom énekes könyvünk reformálására fölhasználtatni a jelen időt. Középtanodánknak s akadémiánknak tavaszi közvizsgáin megjelentem. Egyh. kerületünk tanügyeinek egyik leghőbb keblű barátja nt. László József főiskolai gondnok úr nem jelenhetett meg a vizsgákon mert a megjelenhetésben — fájdalom ! súlyos betegsége által akadályozva volt. Nt. Stettner Ignácz esperes úr ügybuzgalmától vezérelve volt szives az egyh. kerületet képviselni. Én kérem a ft. egyh. kerületi gyűlést újítsa meg azon határozatát, mely szerint az egyh. megyék egymást felváltva kötelesek fő- és középtanodáink közvizsgáira arbitereket küldeni. Minden ötödik évben kerül a sor egy-egy egyh. megyére. Ezt az áldozatot közös kincsünkért, egyh. kerületünknek szeme fényeért a főiskoláért minden egyházmegye örömmel hozhatja meg. Küldötteik költsége nem oly nagy, mint a minő az eredmény, mely az ily ellenőrzés által eléretik ... és a minő nagy azon lelki öröm, melyet a vizsgáknak oly fényes eredménye fölött érezhetünk, minőt a jelen évi tavaszi vizsgákon én éreztem. E vizsgák a tanároknak ügyességgel párosult képességét s a tanítványoknak szorgalmát egyiránt kitüntették. Megköszönve a ft. egyh. kerületi gyűlésnek becses figyelmét és türelmét azon szívből eredő óhajtással, vajha egy év múlva — ha t. i. az Úr akarandja és élek — teendő évi jelentésem csak is örvendetes adatokat, eseményeket és mozgalmakat tartalmazhatna, és akkorra a most jelzett örvendetes és üdvös mozgalmak az elérni óhajtott célhoz vezérelnének el. Isten adja. hogy úgy legyen. Az egyh. kerületi közgyűlés feszült érdeklődéssel hallgatta végig ezen a superintendentia képét hü vonásokban minden oldalról feltüntető jelentést; az őszinte részvét és fájdalom könyüi szökeltek szemünkbe, midőn b. e. Kacsóh Lajos és Fekete János egyh. kerületünknek annyi éveken keresztül buzgó és fáradhatlan kitartással működött jegyzőinek halálára hivá fel figyelmünket; s a bánat és megilletődéstől reszkető kezeivel tette fel sírhalmaikra az emlékezet örökzöld koszorúját; elborúlt mindnyájunk kebele; midőn ujjal mutatott aulonom egyházunk testén ejtett azon sérelemre, mely szerint az 1848. évi XX. t. czikkben kimondott vallás és egyenjogúság még mai napság is csak írott malaszt levén: egyház és iskolai érdekeink folytonos nyomás alatt sinylenek, a szellem fejlődésére oly igen szükséges s minket jogosan megillető anyagi segélyt nélkülözni kénytelenek; de oszlani kezdett szivünk boruja, midőn a ielkes főpásztor sugárzó arczczal mulatá be egyházkerületünk egyházai és iskoláinak fényol-