Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1877

1877. május - Oldalszámok - 130

130 azzal levén megbízva, hogy az egyháztörténelmi és statistikai adatoknak az egy­házi névtár keretébe czélszerlibben lehető befoglalása szempontjából egy, a czélra szolgáló rovatos minta-tervet készítsen,— mely ivet máig is elnem készítvén: Az,, a jövő egyh. ker. gyűlésre tőle beváratik. 181. Ugyanazon gyűlés jkönyvének 33. I. D. 1. pontja alatt feltüntetett mezöőrsi egyház kamathátraléka lefizettetvén : Ez ügy megszűntnek kimondatik. 182. Ugyanazon jkönyv 33. I. D. 3. sz. a. tett számvevői jelentés alap­ján egyh. ker. ügyvéd úr utasíttatott, hogy a Kun Pál néven jegyzett kamat­hátralékot az új birtoktulajdonoson — ki azt fizetni vonakodik — hajtsa be. Fogthüy Dénes ügyvéd úr jkönyvileg felhívandó ez ügybeni je­lentéstételre. 183. Ugyanazon jkönyv 33. I. D. 5. sz. a. a számvevői hivatal által in­dítványba tétetett, hogy az évi kamatszámítás idejéül a polgári év legyen meg­határozva. Ezen ügyben a gyűlés már határozott. 184. Ugyanazon jkönyv 33. B. 1. sz. alatt hozott azon határozata,— miszerint a Petrik pesti könyvárussal tett leszámoláskor, a népiskolai könyvekért az államsegély pénztárból kifizetett 670 ft. 51 kr. a közpénztárból az államse­gély pénztárnak fizettessék vissza: Végeztetett, hogy mivel a közpénztár nincs oly helyzetben, mi­szerint ez összeget jelenleg nélkülözhesse: tehát ennek az egyház­megyék közt kiosztott tankönyvek árából kell kikerülnie, — a mint hogy ennek fedezésére már a mezőföldi egyh. megyéből 137 ft. 48 kr. a barsiból 91 ft. 92 kr, — a veszprémiből 11 ft. 80 kr, — Debreczeny Károly úrtól 227 frt. 25 kr. s igy összesen 468 ft. 45 kr. már be is jött; — a még fedezetlenül maradt összeg az egyh. ker. pénztárnok úr gondjaira bizatik. 18»>« Ugyanazon gyűlés jkönyve 34. pontja alatt a föisk. gazdasági tanács azon felhívásnak, hogy az ó iskolára vonatkozólag kötött eladási szerződés alap­ján a pápai 11. számú t. jkönyvben + 3 sor 1033-ik sz. 2156 alatti háztu­lajdonjogát a dunántuli helv. hitv. főiskolának,— a hozzá által küldött 4 okmány alapján keblezze be, s eljárásáról a közelebbi gyűlésen jelentést tegyen, miután eleget nem tett: Jelentése a jövőgyülésre okvetlenül beváratik. 186. Ugyanazon jkönyv 70. pontja alatt a „magyarhoni egyetemes evang. gyámintézet"' 187 4/ 5. év. jelentése czimii füzet az „egyetemes egyházi gyám­intézeti utasítás mellékletével Kis Gábor esperes úr elnöklete alatt egy bizott­ságnak kiadatván, a bizottság jelentését e következő sorokban beadta: „Fötisz-

Next

/
Thumbnails
Contents