Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1874
1874. május - Oldalszámok - 10
10 is tisztelettel hajolnak meg, kit nemcsak egyházunknak, hanem hazánknak, s nemzetünknek is áldásul adott az isteni gondviselés. Ha nem birok is még a tapasztalatnak azon mértékével, melylyel — mint elnöknek — birnom kellene: ily kitűnő kormányzótárs mellett lehetetlen azt meg nem szereznem. Különben is a hivatal legjobb iskola, a kormányzási bölcsességet ez fejti ki, a hivatalnak jól betöltéséhez szükségelt tapasztalati kincseket ez adományozza. Elveimet — melyek hivatalos pályámon irányadók lesznek—most nem részletezem. Általánosságban csak annyit mondok, hogy hive s hfircosa leendek azon szabadságnak, melynek korláta s egyúttal biztosítéka a rend, melynek lobogója alatt előhaladunk rohanás nélkül s utvonalunkat nem romok, hanem közhasznú építkezések jelölendik. Hogy hivatásom körét betölthessern. támogatásra van szükségem s én számitok e támogatásra, nem önmagamért hanem az egyházkerület jól felfogott érdekeiért. A támogatásnak kellő mértékét a pártoknak ki!»ékülése, a személyek mellett s ellen folytatott küzdelmeknek megszűnése, az egyetemes akaratnak kifejezett ténye előtt, az ellentétek harcizsijának elnémulta adándja meg. Számban megfogyva, de erőben meg nem törve á!l még len a magyar proteslantisinusi hivatásáról feledkeznék meg, ha személyekért folytatott pártharcokkal önmaga törné meg saját erejét. A választás folyama alalt jogosult volt azon küzdelem, mely az egyházkerületi közügyek vezetésének élére a pártnézetek szerint leghivatottabbat akarta állítani. A választás megtörténte után azonban a küzdelemnek nincs többé jogosultsága, mert előbbi magaslatáról személyes érdekek lázas mozgalmává törpülne alá, előmozdítás helyeit veszélyeztetné a közjót, kockáztatná az egyházkerületnek jól felfogott érdekeit. Az egyetértésnek összetartó szent lelkére van most szükségünk, s én székfoglalásomnak ez ünnepélyes pilanatában kérendem az Istent, szállítsa azt reánk kettős mértékben, hogy ha az ügy érdekében vívott küzdelemben ejtettek is sebek, gyógyuljanak be azok a testvéri kibékülésnek hegesztő balzsama alatt. Vallásomnak, egyházamnak, a polgári s egyházi tekintetben egyiránt fontos s nagy horderejű tanügynek „éltető, átölelő 4' szeretetében senki által sem en^ gedem magamat tulszárnyaltatni. Mint prot. püspök érzem, tudom, hogy egyházunknak éltető eleme a tudomány, ez az a signum, melyben s mely által győzni fog. Mint eddig megőriztem, jövőre is megörízendem jellemem tisztaságát. Szeny nem tapadt hozzá s ismervén magamat, bizton állithatom, hogy nem is lapadand hozzá soha. Multam e tekintetben biztosíték a jövőre. Akaratom elég erős arra, hogy független legyek s mint ilyen ellenállhassak, úgy a fölülről mint az alolról jöhető nyomásnak, habár szegény vagyok és gazdagság nem jutott osztályrészemül. A gazdagság nem is mindig biztos criteriona a függetlenségnek,
