Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1874

1874. május - Oldalszámok - 8

Mit midőn tiszta szívből kívánok, egyúttal ajánlom magamat elnöktársi szívességébe barátságába és örömmel üdvözlöm fölisztelendőségedel egyházkerületi püspöki székében.'

1 Mely üdvözlő beszéd után főt. püspök ur következő székfoglaló beszédet tartotta: Főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés! Ezen reám nézve megható s ünnepélyes pillanatban, mikor nehéz harcokban megedzett, a lelkierő megkisértetésének erős próbatüzén diadallal keresztül ment s nem csak névvel, hanem lelkierőben is és igy valódilag Nagy elődömnek közfájdalmunkra megtörtént lemondása folytán, a veszélyekkel férfiasan mérkőzött, azokat hősileg visszavert egyházi vezérnek még életében, az általa üresen hagyott püspöki széket — a főt. egyházkerület választásra jogosított tagjai többségének akarata előtt hálás érzelemmel meghajolva — elfoglalom, köszönetet szavazok azon bizaloméri, melyet bennem helyeztek, melytől vezérelve a világ szerint ugyan fénytelen s épen azért jelentéktelennek látszó, de inind a mellett is nagy hatásra képesítő püspöki állomásnak betöltésére érdemesnek Ítéltek. Bármily nagyra becsülöm is a bizalmat, nem kerestem azt, mert éreztem, hogy hitsorsosimnak bizalma a legértékesebb kincs, de értéke csak akkor és annyiban van, mikor és a mennyiben nem keressük, hanem általa kerestetünk föl, —• ha a többséget nem mesterkéltlen csoportosítjuk — hanem önmagától csoportosul az körültünk. Nem kerestem, mert feledhetlen emlékű atyám már gyermekkoromban megtanított azon tapasztalatból elvont életbölcsészeti igazságra: „bene vixit, qui bene latuit" . . . s mert önmagamat is kisebbköríi kormányzói állásomon keserű életlapasztalatok győztek meg a felöl, hogy a. közhivatalnok pályáján több a tövis, mint a rózsa, s minél erősebb benne a kötelességérzet, minél férfiasabb erélylyel tölti be hivatása körét, annál több s nem érdemlett támadlatásnak van kitéve. „A virlus útját, mint hajdan, úgy ma is — szörnyetegek lesik'

4 . . . az igazság fölkent lelkű bajnokai ha tán kikerülheték is a golgothai utat, de közelében járnak annak; s Sokrates méregpoharát ha tesli ajakkal nem is - de lélekben el kell fogadniok. Éreztem azt is, hogy nagy és nehéz a feladat , melynek megoldása a superintendensre várakozik, épen azért feltettem magamnak e kérdést: Quid valeant humeri, quid ferre recusent? megmérlegeltem erőmet, s bár a mérleg nem mulatott kedvezőleg, bár jól tudom , hogy a reám várakozó teher nagyságához mértten erőm gyenge, még sem éreztem magamat feljogosítva arra, hogy a bizalomnak közszolgálatra felhívó szavát megköszönvén visszalépjek, mert mint szeretve lisztéit elnöktársamnak — úgy nekem is erős meggyőződésem az, hogy „a bizalom által reárakott terheket elvállalni mindenkinek elutasithatlan kötelessége," kötelessége főleg a protestánsnak, hogy egyháza érdekében kész legyen még a legsúlyosabb tehernek elvállalására is.