Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1873
1873. november - Oldalszámok - 47
Mt) Felirat a pápai főiskolának javára és igy közoktatási czélra tett hagyományok illetékmentessége tárgyában. (204. e. k. kgy. 1873.) Nagyméltóságú m. kir. elnök pénzügyminiszter ur! Az országgyűlés mind két háza megalkotta,— királyunk ö Felsége szentesitette az 1868-ik évi XXIII-ik türvényczikket, melynek 21—ik §-a igy hangzik: „a tudományi, közoktatási és közjótékonysági czélokra tett hagyományok és ajándékozások illetékmentesek." Ezen törvény biztosítása mellett nyugton Voltunk, hogy néhai Huszár Kálmán kegyes jóltevönknek 20000 forintnyi kegyeletes hagyományától — melyet egyházkerületünk Pápán levő főiskolájának közoktatási czélra végrendeletileg áldozott — semminemű illetékért nem fogunk zaklaltatni. Annál meglepőbb volt reánk nézve, midőn a pápai főiskola igazgatóságának jelentéséből megértettük, hogy a győri in. kir. adóhivatal folyó évi november 8-án 2771 szám alatt kelt, */. alatt másolatban fektetett fizetési meghagyásban néhai Huszár Kálmán hagyatéka után 3000 (helyesbítve 2000) forintot s ennek 1871-ik évi julius 4-én esedékesé vált késedelmi kamatait — 8 nap alatti végrehajtás -terhe alatt követeli. Nagyméltóságú m. kir. elnök pénzügyminiszter ur! Minél nagyobb örömmel és hálás kegyelettel fogadta az egész ország s abban kebelezett egyházkerületünk is azon törvényhozási intézkedést, mely a tudományi, közoktatási és közjótékonysági czélokra tett hagyományokat illetékmenteseknek kijelenti: annál kimondhatatlanabb fájdalmat keltett bennünk a fentebb jelzett s törvény ellenére elkövetett zaklattatás, s bölcsen belátandja, Nagyméltóságod, hogy helyesen járunk el, midőn nem elégelve az adóhivatali végzés ellen lett felfolyamodásunkat, egyenesen Nagyméltóságodhoz — mint a törvények megtartására s szigorú és pontos végrehajtására fölügyelő legfőbb felelős közeghez járulunk azon alázatos kérelmünkkel: mikép, a törvényellenes fizetési meghagyás érvényen kívüli helyezésén tul, kegyes leiratával bennünket az ily sulvos események ismétlődése ellen kegyesen biztosítani, s a törvényt nem értő vagy érteni nem akaró győri m. kir. adóhivatalt pedig kellő rendro utasítani méltóztassék. Kelt dunántuli helvét hitvallású egyházkerületünknek 1873-ik évi november 15 — 18—ik napjain sz. k. Székes- Fehérvár városában tartott közgyűléséből. Nagy Mihály superintendens Föltette: Fekete János ni. k. egyh. ker. vil. aljegyző 12*