Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1871
1871. október - Oldalszámok - 3
3 202. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministerium 13,260. sz. alatti intézményében a Bartal Antal és Horaan Ottó egyetemi magán tanár urak által megindított Philologia közlöny pártolására híván fel e. kerületünket: E philologiai szakközlöny egyházkerületünk tagjainak figyelmébe köröztetési úton ajánlva lett. 203. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministerium 19,855. sz. alatti intézményben a fiumei hitfelekezeti jelleg nélkül fennálló felsőbb középtanodánál az 187 V 2- tanévben, az ekkép szükségelt tanári állomások betöltésére vonatkozó pályázati hirdetés egy példányát közhírré tétel végeit megküldi. A keblezett fő- és középtanodai igazgatósággal közölve lett. 204. A vallás- és közoktatásügyi ministerium 11.238. sz. a. tudomás és intézkedés végett megküldi az egyetemi tanácshoz, a pozsonyi, győri, kassai, nagyváradi, kolosvári s szebeni academiák, és az egri s pécsi jogliceum igazgatóságaihoz kibocsátott rendeletét. A pápai főiskola igazgatóságának másolatban megküldetett. 205. A vallás- és közoktatási m. k. ministerium 12,804. sz. a. magyar fordításban közli azon nyilatkozványt, mely az osztrák-magyar birodalomban elhalálozott belga illetőségű egyének halotti bizonyítványainak átszolgáltalása iránt a cs. k. közös külügy ministerium és a Bécsben székelő belga kir. szövetség közt váltatott. Tudomás és megfelelő intézkedés végeit főtiszt, püspök úr által köröztetni rendeltetett. 206. A vallás- és közoktatásügyi m. k. ministerium 22,101. sz. a. köztudomásra juttatás végett megküldölle a bécsi tudományos egyetem evang. hiltani facultásának igazgatósága által beterjesztett s az 187 '/ 2 tanév első leiére rendelt előadások jegyzékét. A pápai főiskolai igazgatósággal közöltetni rendeltetett. 207. A vallás és közoktatásügyi m. k. ministerium 12,286. sz. a. a somogymegyei királyi tanfelügyelőség felterjesztett panasza folytán Szenna, Déd, Orczi, Molvány, Viszló, N. Bajom, Zádor, Balhás, Szenta, Magyar-Új falu, Szőnv, Petlend, Kis-Ivovácsi, Basnl, Pata, Csertő, Udvarhely, Alsók, Sarkad, Kisfalud és Gyöngyös melléke b. somogyi egyházmegyében létező egyházak felekezeti iskoláira nézve a népiskolai törvények rendeleteinek figyelmen kívül hagyása miatt elsőizbeni meginlést alkalmaz, Bühönye községre vonatkozólag pedig, miután az a múlt évi szeptember 17-én 18,849. sz. a. kelt elsőizbeni megintés daczára a törvény kellékeinek megfelelő iskolai épület állítását mid ez ideig sem eszközölte, s tanítót sem fogadott, a inásodízbeni meg'ntést intézi, s mindezen bepanaszolt egyházakat iskolájoknak a népiskolai törvény értelmében leendő szervezésére komolyan utasíttatni kéri, s a Jelt intézkedések eredményéről felterjesztendő értesítést szorgalmazza. Ezen m. ministeri leirat az illető b. somogyi nt. esperes úrral közöltetvén, mind a kiválóan fontos tanügy érdekében szükséges intézkedések megtételére, mind az egyházmegyei intézkedés sikere felöli jelentéstételre felkéretelt. 208. a) A m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium tudatja, hogy Prágai Aurél elveszelt érettségi bizonyítványa egy újonnan kiállított bizonyítvány által pótolva lett. A fő- és középiskolai igazgatóságokkal közltetvén, tudomásul szolgál. b) Ugyanazon m. k. ministerium Geiger Ignácz elveszelt bizonyítványainak új bizonyítvány kiadása által helyrepótlását jelentvén: Ez intézvény is az iskolai igazgatóságoknak megküldetett. 209. a) Ugyan m. k. ministerium Roltschiller Károly insbruuki tanulónak, b) úgyszinte Schluet József Sáncspavli tanulónak és c) Sichrava Arnold pilteni tanuloknak elkövetett vétségeikért kizáralásukat tudatja. Mind három intézvény közöltetett a fő- és közép iskolák igazgatóságával. 210. A m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium tudtul adja, hogy Csaplár Pál eltévedt bizonyítványa másodlatban beadott bizonyílványnyal utánpótolva lelt. megküldetett tudomás végeit a főiskolai igazgatóságnak. 211. A m. k. vallás- és közoktatásügyi ministerium a közoktatás 1870-d. évi állapotáról az országgyűlés elélerjesztett jelentés második részének 1 példányát megküldeni szíveskedvén: a főiskolai levéltárba tétetni rendeltetelt. 212. A m. k. közmunka és kereskedelmi m. k. ministerium a triesti kikötő 1870. évi hajózási és és kereskedelmi forgalmának kimutatását egy példányban egyházkerületünk részére megküldeni kegyeskedvén: a főiskolai levéltárba helyezése elrendeltetett. 213. A m. k. vallás- és közoktatási ministerium tudomásra hozza, hogy Kövér Gyula úr nyitramegyei másodtanfelügyelővé kineveztetett. Tudomásul szolgál. 214. Indítványoztatván, hogy egyházkerületünk világi főjegyzője Beöthy Zsigmond úr irányában, ki negyed-század folytán részint mint aljegyző, részint mint főjegyző, a derű és ború napjaiban evang. reI í'i