Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1871

1871. június - Oldalszámok - 8

8 — gyeimen kívül hagyatik; minthogy ezen oknál fogva több nemzedék kitéve marad a szűk helyiség általi gyö­törtetésnek, mely kútforrása a rendetlen iskolázásnak, s a tankötelezettség elhanyagolásának: nehogy azon kellemetlen helyzet álljon elő, miszerint az ily — talán a legközelebbi időben a törvény fentebbi rendeletei­nek szem elől tévesztésével átalakítandó iskola-épületeknek az illető községek tetemes anyagi kárával járó isméti átalakítása, a többször hivatolt törvény 15. §-ában meghatározott következmények terhe alatt szük­ségessé váljék — egyházkerületi kormányunk felkéretik, az iskolájuk átalakításával vagy újon-építésével fog­lalkozó egyházközségek komoly figyelmeztetésére, hogy az 1868: XXXVIII. t. ez. 15. §-ban meghatározott következmény terhe alatt, mindegyik kötelességének ismerje, iskoláját a tanköteles gyermekek számához aránylag építtetni. E jegyzőkönyvbe iktatni kivánt magas intézvénynyel a kebelezett egyházmegyék figyel­meztetvék, hogy iskola-építések vagy átalakítások alkalmával, az érdeklett gyülekezetek uta­sításánál, hatályos befolyásukat érvénvesítni ne terheltessenek. 53. Főtisztelendő püspök úr előterjesztette a NMMK. vallásügyi és közoktatási Ministeriumnak f. 1871-dik évi május 24-dik napján 11,113 sz. a. kelt intézvényét, melyben felkéretik a) Rhéde reformált egyházközségnek az 1868: XXXVIII. t. ez. 15. §-a értelmében hozzá inté­zett első ízbeni megintést tudomására juttatni, minthogy mult évi nyilatkozatában telt igéretét mindekkoráig be nem váltva, nemcsak az iskolaépítés iránt nem gondoskodott, de még tanköteles gyermekeit sem járatta fel az iskolába, s az elöljáróság — daczára a járási szolgabiró e részbeni megkeresésének — a hivatolt or­szágos törvény 4. §-át végrehajtani vonakodik; b~) felkéretik, miszerint a rhédei reform, iskolának törvénykivánta állapotba leendő helyezése iránt a kellő intézkedéseket megtéletni, s ezen újabb intézkedések eredményéről, — nem különben a ma­gyar szent -királyi ref. iskola állapotáról, kor- és törvényszerű átalakításának , berendezésének mi­benlétéről, a lehető legrövidebb idő alatt értesítését felterjeszteni, — Kád árt a községet pedig iskolájára nézve tett igéretenek minélelőbbi teljesítésére utasítani szíveskedjék. A pápai és veszprémi esperesek megbízatnak, hogy e magas intézvény tartalmáról az ér­deklett egyházközségeket értesítvén, őket az ország törvénye által igényelt teendőiknek tel­jesítésére , népiskoláik virágzásának áldozatkész buzgalommal leendő előmozdítására sürgetőleg buzdítsák, s azoknak az újabb felszólításra tájékozó válaszul szolgálandó nyilatkozatait — a ma­gas Ministerium állal sürgőit felterjesztés tekintetéből — püspöki hivatalunkhoz minél előbb el­juttatni igyekezzenek. 54. A NMMK. vallásügyi és közoktatási Ministerium 1871. május 25-én 11,471 sz. a. kelt intéz­ményében, az osztrák cs. k. vallás és közoktatási Ministernek szinte f. é. május 8-án 4,522 sz. a. kelt köz­leménye szerint Frunaza Ferencz czernoviczi cs. kir. gymnasiumi II—dik osztálybeli tanulónak, az iskolában tanárja irányában elkövetelt bántalmazás, továbbá tanulótársai körében tapasztalt ruha-lopás mialt, a lajlhán­túü tartományok valamennyi középtanodáiból s tanárképezdei intézeteiből kizáratását tudatván: Tanintézeteink igazgatói nevezett Frunaza Ferencz tanuló kizáratásáról ezennel értesíttetnek. 55. Olvastatolt a NMMK. közoktatási Ministeriumnak f. 1871-dik évi május 18-án 10,910 sz. a. kelt leirata, melyben püspöki hivatalunktól arról kéretik tudósítás, váljon a tanítók hadgyakorlatai ez évi September havában megtarthatók-e? illetőleg mely időben volna legczélszerübb a hadköteles tanítókat az ok­tatásügy hátránya nélkül a fegyver-gyakorlatra összehívni ? Az egyházkerületi közgyűlés tanítóink helyzetét, viszonyait minden oldalról átvizsgálva és elgondolva: úgy találta, hogy a hadköteles népiskolai tanítóknak fegyvergyakorlatra leendő cgybehivatása augustus hónap közepétől september hónap közepéig terjedő idő­szakban az oktatás-ügy hátránya nélkül, s legczélszerübben történhetik. S e nézetről a NMMK. közoktatási Ministeriumot tudósítani, főtisztelendő püspök úr felkéretik. 56. A veszprémi ev. reform, egyházmegye részéről Véghely Imre segédgondnok úr, mult 1870—ik évi october 17-én tartott ek. közgyűlésünk jegyzökönyvének 159. pontjára hivatkozással jelentelle, hogy f. évi május 17-én Cseh Gábor vámosi lelkész úrral mint egyházmegyeiles 1 , kiküldött társával a kádártai egy­házba kimenvén, oltani lelkész atyánküját és elöljáróságot iskolájuk kijavítása iránt tett előkészületeikről meg­kérdezték , s kérdésükre az érdeklettek úgy nyilatkoztok, hogy az építéshez szükséges anyagról gondoskodva, jelenleg kintlevö követeléseik beszedésével foglalkoznak, s c czélból már építészt is biztak meg az új isko­laépületről tervrajzot és költségvetést készíteni. Ennek következtében utasításúl adták az illető elöljáróságnak, hogy megkezdett építkezési előmun­kálataikat szorgalmasan folytassák, s e részbeni haladásukról az egyházmegyei elnökséget koronként érte­sítsék; igy a szóban levő iskola-építés bevégzéséről az egyházmegye kötelességének ismerendi — reménye szerint, rövid időn —jelentést tenni. Tájékozó tudomásul szolgál. 57. Mull 1870-dik évi őszi ek. közgyűlésünk jegyzökönyvének 175-dik pontjára a belső-somogyi egyházmegye felterjesztene még 1870. évi september 20—22-d. napjain Lábadon tarlóit közgyűlésének 9. sz. a. határozatát, melyben megállapodása eredménveül tudatja, hogy kötelességének ismeri a NM. közokta­tási Minister úr hozzájuk leküldött válasziratára elnöksége útján tisztelettel kijelenteni, miszerint „a csurgói

Next

/
Thumbnails
Contents