Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1870
1870. május - Oldalszámok - 26
-26 bályokban foglalt ama rendelkezés, hogy azok a superintendensi hivatalhoz tudomás végett felterjesztessenek, érvényben marad." A 101. jk. pont alatt kinevezett küldöttség e pótrendszabályokat igazságosaknak s méltányosaknak véleményezvén, mind a négy pont egyhangúlag elfogadtatik, az 1868-ik évi egyházkerületi jegyzőkönyv 19-ik pontjában foglalt e részbeni alapszabályokhoz igtattalni rendeltetik s ehhezi alkalmazkodásra a joglanári kar utasiltatik. 126. A nt. komáromi egyházmegye Révkomáromban f. évi April 27-én tartott közgyűlése 38-ik pontja alatt indítványba teszi, hogy miután a presbyteriumnak 3 évi változtatása az egyházak belélelére nem mutatkozott üdvösnek, a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés erre vonatkozó határozata a szerint módosíttassák, hogy a választott presbyterium csak elhalt tagjainak helyei töltessenek be népgyűlés által. Ezen indítvány a nt. egyházmegyéknek e tárgybani az őszi közgyűlésre beterjesztendő nyilatkozat végeit kiadalik. 127. Tárgyalás alá vétetett az adorjánházi ev. ref. egyházzal egyesült egeraljai reformált hitközségnek felfolyamodványa, melyben a nt. pápai egyházmegyének Pápán folyó évi Márlius 22-én tartott tanácsülése 2-ik pontjának az adorjánházi templomi székek használatára s e részben az aránylagos költségviselésére vonatkozó részére megnyugvását jelentvén ki; azon részét mely felfolyamodó egyházat az adorjánházi templom aránylagos építési költségében is az 1824. évi s a templom közös használatáról intézkedő szerződés világos tartalma ellenére elmarasztalja — megsemminisíltetni kéri. Említett egyháztanácsi végzésnek a templomi uj székek közös használata, s azok felállítási költségeinek aránylagos viselésésérc vonatkozó része mint felfolyamodásnak nem tárgya, s igy jogérvénynyel biró érintetlenül hagyatván: a templom épitési költségek aránylagos viselésére vonatkozó része mint nemcsak az 1824-diki kölcsönös szerződés 7-dik pontjával de az adorjánháziak kereseti kérvényével is homlok-egyenest ellenkező, s igy a kérelmen túl terjeszkedő intézkedés felfolyamodó egeraljai egyháznak ezen teher alóli feloldásával megsemmisíttetik, melyről mind felfolyamodó egeraljai, mind adorjánházi egyházközségek illető esperesség ulján értesíttetni rendeltetnek. 128. Tárgyalás alá vétetett a mihályházi egyházközségnek a nt. pápai egyházmegye f. évi Martius hó 22-én Pápán tartott tanácsülése jegyzőkönyvének 1-ső pontjában foglalt végzése ellénébenemelt felfolyamodványa, melyben panaszolják hogy volt tanítójuk Dörögdi Benő 120 o. é. frlnyi követelésének megítélésénél az egyházmegye viszont-követeléseik összegét vagy ajándéknak tekintette, vagy nem kellő mértékben állapította meg. Az egyházközségi kötelmek alapjául az esperesileg hitelesített díjlevél szolgálván; s az követelő Dörögdi Benő által kiállított s igy bizonyítékot maga mellett nem szolgáltatható egyszerű jegyzékével megerőllenílve nem levén; a inihályháziakra nézve pedig ellennyilatkozatuk után tartozásukon felül telt szolgálmányt és túlfizetést ajándékozásnak bíróilag vélelmezni nem lehetvén, a különben is halgatással évek során mellőzött követelés e viszont-követeléssel bőven lerovotlnak, s igy kiegyenlítettnek tekintetvén, az egyházmegyei végzés feloldásával mind felperes, mind alperes egyház követelései kölcsönösen megszünteknek lenni kimondatnak. — Mely határozatról mind két fél illető esperesség utján értesítendő leszen. 129. A Mihályházi egyház a főiskolai IV-d. tanszékre tett alapitói kötelezettsége tárgyában ellene támasztott követelés tisztába hozatalát eszközlendő, védérvei alapján végzési nyilatkozatot kér. Ezen folyamodvány első fokú tárgyalás, s esetleg ide felterjesztés végeit a nt. pápai egyházmegyéhez leküldelik. 130. A nt. veszprémi egyházmegye a honvédség kötelékében álló tanítók gyakorlatrai behívására a nevelésügy hátránya nélkül határidől ajánlani nem tud. E tárgy felsőbb intézkedéssel meghaladva levén itt tudomásul vételik. 131. A nt. veszprémi egyházmegye f. évi 64. jkönyvi pont alatt Vámos, B. Udvari és Litér egyházaknak a főiskola szervezetére vonatkozó tartozásaik tárgyában hozolt határozatát bemutatja. Jelen közgyűlés 88-d. pontja alatt általánosságban meghaladva levén, itt tudomásul vétetik. 132. Nagy-Marosi egyháznak a lelkészi javadalmazásra vonatkozó kérvénye Mint az illető egyházmegye elkerülésével s igy nem szabáiyszeriileg beterjesztett, tárgyalható nem levén: az illető nt. esperességhez visszaküldelik. 133. A nt. tatai egyházmegye hivatkozva az 1869. évi Juliusban tartott egyházkerületi közgyűlés 141-d. ponljára, a dadi egyházközség megerősítést nyert, módosított lelkészi díjlovelének eredetiben vagy hiteles másolatban visszaküldését kéri. Egyházkerületi e. főjegyző ur a jelzett díjlevél megküldésére utasiltatik. 134. A naszályi egyház az 1865. évről hátralékban maradt középtanodai illeték elengedéseért esedezik. A nt. tatai egyházmegye f. évi Május 10-én Tata városában tarlóit közgyűlése jegyzőkönyve 28-dik pontja alatt a kérelmet mint méltányost ajánlván, a kért elengedés megadatik.