Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1869
1869. május - Oldalszámok - 8
a mulasztási eseteket s mulasztó egyéneket időközönként terjeszék-fel illető egyházi hatóságuknak, ki azután az erkölcsi eszközök sikertelenségének esetében, nem mulasztandja-el a baj orvoslására a polgárihalóság figyelmét hivatalosan kikérni. 24. Olvastatott a vallásügyi és közoktatási MK. Minisler B. Eötvös József Eő Nagyméltóságának f. 492 1869. évi April 1-én sz. a. kibocsátott intézvénye, mely szerint hogy az iskolai tanácsok minden vármegyében a tanfelügyelői állomások betöltése után azonnal és pedig úgy legyenek szervezhetők, hogy bennök az egyházak is képviseltessenek: felkéretik főtisztelendő püspök úr Eő Nagysága a főpásztori hatósága alatt álló összes alsóbb egyházi hatóságoknál és egyházközségeknél az iránt teendő intézkedésre, hogy az 1868: XXXVIII. t. cz. 125 §-a 1-ső pontjának értelmében az illető megyei iskolatanácsba küldendő képviselőiket megválaszszák, s e választások eredményéről tőle s általa mind az illető vármegyék, mind a magas Ministerium (az illető vármegyék és a választolt tanácstagok jegyzékének megküldésével) lehető gyorsan tudósítást nyerjenek. Az 1868: XXXVIII. t. cz. 125 §- 1-ső pontjának értelmében, az illető megyei iskolatanácsba küldendő képviselők megválasztásának munkába vételére esperességeink ezennel utasílvák, még pedig azon két rendbeli figyelmezteléssel, hogy a mely vármegyében egyházkerületünknek több esperességei vannak, azok e választást egyetértőleg, vagy ha a körülmények engedik közösen s együttesen eszközöljék, s ez megtörténvén, hivatalos jelenlésüket — a kivánt felterjesztés tekintetéből — főtiszt, püspök úrhoz alkalmas időben eljuttatni igyekezzenek. 25. Az Abaúj vármegyében kebelezett kisded és felette mostoha körülmények közölt levő radványi helv. hitv. evang. egyházközség a NMMIÍ. vallásügyi és közoktatási Ministeriumhoz kérelemmel járulván az iránt, hogy egy a czélnak teljesen megfelelő iskolaház építése czéljából tetemes költségeinek pótlása végeit az országban levő protestáns hiltársak könyörülelességét igénybe vehesse: kérelme, a fentiszlelt Ministeriumnak f. 1869. évi April 6-án 6035 sz. a. kelt intézvénye szerint, az illető egyházi hatóság ajánlata folytán, teljesíthetőnek találtatolt, oly megjegyzéssel, hogy majd az egyes egyházközségekben a szószékből leendő felhívásra begy ülendő összegek, főtisztelendő püspök úr által az engedélyező magas Ministeriumhoz küldetvén, ő fogja azoknak kézbesíttetését eszközölni. Hitrokon egyházaink egész dunántúli egyházkerületünkben felhivatvák, hogy a magas kormány által is ajánlóit radványi helv. hilv. evang. egyház szent czélzalát keresztyéni jótékonyságuk könyöradományaival előmozdítani, iskola-építési költségeik fedezésében gyámolítani szíveskedjenek, könvöradományaiknak — a kegyes intézvény utasítása szerint — rendeltetési helyükre leendő juttatásáról a nt. esperes urak fognak gondoskodni. 26. A NMMIÍ. vallásügyi és közoktatási Ministerium, f. 1869. évi April 7-én 6362. sz. a. kelt intézvénye kíséretében, az 1868-ik évi L1V. t. czikkben megállapított polgári törvénykezési rendtartásnak a m. kir. egyetemen, kir. jogakadémiákon még e folyó tanév tartama alatti előadása, s a bírói államvizsgára jelentkező jelölteknek e tanév végével az új perrendtartásból leendő megvizsgáltatása iránt kiadott rendeletét, egyházkerületi pápai jogtanodánkra nézve teendő hasonló intézkedés czéljából másolatban megküldvén: E rendelet kellő alkalmazkodás végeit, püspök úr Eő Nagysága állal, a pápai főlanoda igazgatóságához annak idejében megküldelett. 27. Fötiszlelendő püspök úr Eő Nagysága elöterjeszlelte a NMMIÍ. vallásügyi és közoktatási Ministeriumnak f. 1869. évi April 8-án 5808 sz. a. kelt intézvényét, melyben arra hívatott-fel, hogy a csehországi Liebstiidti ágost. hilv. evang. egyházközség részére, egyházi alap alakítása s paplak építése czéljából, saját hatáskörén belől könyöradomány gyiijlés iránt intézkedni, s a begyült öszszeget annak idejében hozzá felktildeni szíveskedjék. Liebsládti ágost. hitv. evang. atyánkfiainak egyházközsége a gyámolilandók sorába iklatlatik, s a nt. esperes urak jelen végzés erejével megbízatnak, hogy a begyülendő segélyöszszeget nagvs. püspök úrhoz juttassák, mint a ki intézvényileg felkérctelt a reménylelt könyöradománynak a magas Ministeriumhoz leendő felküldésére. 28. B. Eötvös József mk. közoktatási Miniszter ő nagyméltósága f. 1869-ik évi ápril 8-án 5223. sz. a. kelt intézvényében tudatja, hogy Pécseit Ocskay Antal baranya-megyei törvényszéki elnök vezetése alatt külön birói államvizsgálati bizottmány szerveztetvén, a mull évi julius 13-án 10,397. sz. a. kelt rendelet hatályon kivül helyeztetett. Tudomásul szolgál. 29. Olvastatott a NMMIÍ. vallásügyi és közoktatási Minisleriumnak f. 1869-d. évi Ápril 21-én 3072 sz. a. keltés egyházkerületünkhöz küldött következő leirata: 3072. szám. „Az országgyűlés által a mult 1868-ik évre a két protestáns egyház részére megállapított államsegély, az addig fentállott gyakorlat szerint legnagyobb részben. Ö Felsége legkegyelmesebb engedélyezései folytán a folyamodó szegény egyházak közt osztatott ki, mindenkor az illető superintendensek meghall-