Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1869

1869. július - Oldalszámok - 2

megyei izsai, Veszprém-megyei — nagy gyimó Ilii, Komárom-megyei — eke esi, Győr-megyei — sza­badhegyi, Veszprém-megyei — dudari, azon megyei — hajmáskéri, Somogy-megyei — alsóvisnyei, azon megyei — nemeskisfaludi, Bars-megyei — kiskálnai, Nógrád-megyei — verőcze i és Eszter­gom-megyei— pilis maróthi egyházközségek mindenikének osztrák értékben két-két száz forintnyi segély van engedélyezve, és az illetők részére leendő kiosztás eszközölhetése végett az utalványozás is megtörtént. Egyházkerületünk, nevezeit egyházközségeinek apostoli királyunk fejedelmi jótékonyságának alapján lett hatályos gyámolillatását, kegyeletes hálája mellett jegyzőkönyvbe vezettetni rendeli. Egyszersmind e jegyzőkönyvi pontban az is megemlitendőnek határoztalott, hogy a kegy­adományokról kiállított egyházközségi nyugták főtisztelendő püspök úr által annak idejében a magas kormányhoz felküldettek. 87. Olvastatott a vallásügyi és közoktatási NMMK. Minisztériumnak f. 1869-d. évi junius 19-én 6968. sz. a. kibocsátott k. intézvénye, melyben hivatalos kihirdettetés végeit arról értesíttetik püspöki hiva­talunk, hogy a kassai tápintézeti alap évi jövedelmeiből, a folyó 186%-i tanév második felének kezdetétől további intézkedésig, az ezen alapból fenntartott líz állomás helyett 12. I. osztályzatú ösztöndíj állomás évi 300 o. frttal, 31. 11. osztályzatú ösztöndíj állomás évi 150 o. frttal, 38. III. osztályzatú ösztöndíj állomás évi 120 o. frttal lelt rendszeresítve; — s miután ezek közül a Balassa Zsuzsánna-féle alapitványbeli hat első, — tizennégy másod, — s tizenhét harmadosztályú díjért, az ország azon róm. kath. és mindkét hitfelekezetű evangelikus tanuló ifjai, kik az első gymnasialis vagy realtanodai osztálytól kezdve tanulmányaikat honunk valamely nyilvános intézetében kitűnő, vagy legalább első osztályzatú előmenetellel bevégezték, pályázhatnak: különösen felhivalik, miszerint a mellékelt pályázati hir­detményt a kerületi tanintézetekben azon megjegyzéssel juttassa köztudomásra, hogy a tanuló ifjak részéről a NMMK. közoktatási Minisztériumhoz a tanintézeti Igazgatóság kijelölése, és püspök úr ő nagysága vélemé­nyes jelentése mellett felküldendő folyamodványai, folyó évi September Yégéig szabályszerűen felszerelve felterjeszlessenek, — e felszerelés nélkillözhellen kellékeihez tartozván : 1. a legközelebb lefolyt — s jelen tanév alatt tanúsított előmenetelrőli iskolai bizonyítványok. 2. A tanári testület által kiállítandó igazolvány a folyamodó magaviselete, erkölcse s tehetségére nézve. 3. A szülék polgári állása, érdeme, családtagjaik létszáma, vagyoni állapota, s az iránti igazolása, váljon az esedező, vagy egyik testvére nem húz-e valamely alapítványból ösztöndíjt, s ha igen? minő ala­pítványból?— magában a folyamodványban minden esetre kijelölendő azon pénztár, melynél — adományozás esetére — az ösztöndíjilletmény ulalványoztalni kéretik. Végül felhivatik még püspöki hivatalunk annak is köztudomásra juttatására, hogy a tanintézeti igaz­gatóság, és püspök úr ő nagysága mellőzésével egyenesen a magas Minisztériumhoz felterjesztett folyamod­ványok figyelembe nem vehetők, s egyszerűen vissza fognak utasíttatni. Méltó köszönettel fogadtatván a közoktatási magyar kir. Miniszter úr Eő Nagyméltóságának hazánk mind két hilfelekezetbeli evangelikus tanuló ifjai irányában tanúsított atyai figyelme: e k. intézvénynek nem csak az érdeklelt tanintézetek igazgatóságaival, hanem egyházkerületünk minden esperességeivel is minél előbb leendő hivatalos közlése, megrendeltetik. 88. A triesti kikötő 1868-d. évi kereskedelmi forgalmáról szóló kimutatás a pápai reformált főiskolai könyvtár részére a közoktatási NMMK. Minisztérium által f. 1869-d. évi Junius 15-én 9628 sz. a. kelt in­tézvénye melleit tnegküldelvén: Szives köszönettel méltányoltatott e küldemény, s rendeltetési helyére leendő szolgáltatás végett a főjegyzőnek átadatott. 89. Püspök úr ő nagysága jelentette, hogy a NMMK. közoktatási Minisztérium f. 1869-d. évi Ju­nius 1-én 9293. sz. a. kelt intézvény kíséretében — a f. é. Mártius hónap 12-én 4403. sz. a. kelt miniszteri leirat értelmében teendő eljárás eszközlése tekintetéből — megérkezett hozzá a honvédelemügyi mk. Miniszter­nek az egy évi önkéntesek további felvétele tárgyában f. é. Május 17-én 11,313 sz. a. kibocsátott kör­rendeletének öt példánya. Szükséges figyelembevétel, és az illető tanuló ifjak lájékozhatása végett a tanodai igaz­gatóságokkal közlendők. 90. Főtisztelendő püspök űr előterjesztette B. Eötvös József vallásügyi és közoktatási m. kir. miniszter eő nagyméltóságának f. 1869-d. évi Julius 10-én 1154. eln. szám alatt hozzá utasított következő intézvényét: „A belső somogyi lielv. hitv. ev. egyházmegye elnökei, tekinteles Csépán Antal gondnok és nagy­tiszteletü Mezey Pál esperes urak, az egyházmegyei közgyűlés megbízásából azon kérdést intézték hozzám, hogy hajlandó volnék-e, és mi föltételek alatt a nevezett egyházmegyének csurgói gymnasiumát állami tan­intézetül az egyházmegyétől átvenni? „Tisztelettel felkérem Nagyságodat, méltóztassék a belső-somogyi ref. egyházmegye t. elnökségé­vel a fentebbi kérdésre a következőkben előadott válaszomat közölni. „Bár a kaposvári gymnasium átvétele folytán, Somogy megyében már van egy állami középtanoda, mindamellett, részint hogy a csurgói tanítóképezde mellett egy ahoz előkészítő tanintézet olt helyben legyen, részint Csurgó földrajzi fekvésénél, s azon vidéknek ebből folyólag elszigetelt helyzeténél fogva, részint pe~

Next

/
Thumbnails
Contents