Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1869
1869. május - Oldalszámok - 21
— 21 — ban senkit kihallgatás nélkül elitélni nem lehet és nem illő: nyitva hagyja egyházkerületünk Czelder Márton úr előtt is az önigazolhatás útját, s megvárja tőle. hogy különösen a templom kinyittatása, olt egyházi tanítás és gyüléstartás sújtó vádja ellen magát teljes hitelű adalokés bizonyítékokkal igazolandja, s ez igazoltatást egyházkerületünkkel közlendi; addig, mig ez megtörténhetik, egyházkerületi közgyűlésünk ez ügybeili határozatát és ítéletét felfüggeszti, — kijelentvén egyszersmind azt is, hogy az ez ügyben történt vizsgálat- és Czelder Márton ur elvárt önigazolásának eredményétől fog egyházkerületünk a missióra adandó segély hova küldése feletti rendelkezésben is vezéreltetni. Mely határozatról Czelder Márton ur jegyzőkönyvi kivonatban az e. k. főjegyzői hivatal által értesítendő. 76. Egyházkerületi pénztárnok ur hivatalos beadványban jelenti, hogy a Szondi-Kenessey alapítvány agentialis gondnoka t. Eöri Szabó Sándor ur, a gondnoki kar által mind a négy ft. egyházkerület részére egyenlően utalványozott 133 frtot, mint egyházkerületünknek eső részt hozzá megküldötte; felolvastatott ennek folytán t. Eöri Szabó Sándor gondnok ur levele, melyben a kiutalt 133 frt. segélypénz beküldésének jelentése mellett arról kiván értesíttetni, hogy ezen segélyösszeg mikor? és hova fordittatik? hogy eziránt a gondnoki karnál jelentését megtehesse. Ezen agentialis alapítványi segély még a mult őszi közgyűlés határozata szerint Brekinska slavoniai ref. egyháznak rendeltetvén kiadatni, nt. Mezey Pál b. somogyi esperes ur jelenti a közgyűlés elölt, hogy ő ezen 133 frt segélyösszeget e. k. pénztárnok úrtól kezéhez vévén, a segélyzett brekinskai gyülekezet elöljáróínak hiteles nyugtája mellett kiadta azt az illető gyülekezetnek, sa gyülekezel nyugtáját pénztárnok urnák felküldölte, mi tudomás végett bejegyeztetik, — s egyszersmind megrendeltelik, hogy ezen jk. pont t. Eöri Szabó Sándor alapítványi gondnok úrral mind a segély átvétele igazolásául mind a hova lelt fordítás felöli értesítésül megküldessék. 77. Ft. Kun Bertalan liszáninneni superintendens úr, főpásztori levele mellett a sárospataki nevelő és tápintézet programmját 40 példányban ismertetés és köztudomásra juttatás czéljából megküldölte. Egy példányja a küldölt programmoknak egyházkerületi levéltárunk számára fenlartalván, a többi példányok a nt. esperes urak közt kiosztaltak. 78. A „Haza 4 1 czimü magyar biztosító társaság ügynöksége első üzlelévi jelentését az eszme terjesztése, illetőleg felkarolása végeit egyházkerületünknek megküldvén: A jelentésből egy egy példány a nt. esperes urak közölt kiosztalolt, egy pedig az egyházkerületi levéltárba tétetni határoztatott. 79. A magyar kölcsönös biztosító bank igazgatósága az intézet alapszerkezelének néhány példányát küldvén hozzánk tudomás és tárgyalás végett: A példányok nt. esperes uraknak kiosztaltak, egy példány a levéltár számára fenhagyatván. 80. Olvastatott a vallás és közoktatási Minister ur ő NMlga leirata, melyben Szabó Dávid táczi lelkész ur ellen vizsgálatot kér elrendeltetni azért, hogy két illetéktelen idejű házaspárt engedély nélkül összeesketett. E m. miniszteri leirat, t. Horváth László fehérmegyei alispán ur feljelentő iratával, nt. Horváth Mihály mezőföldi esperes urnák hivatalos ellátás végett kiadatolt, oly meghagyással, hogy a vizsgálat eredményéről hivatalos jelentését ft. superintendens úrhoz terjessze fel. 81. A barsi nt. egyházmegye 1868. év Jun. 3. 4. Derezslényben tartott gyűlése jkönyvének 41. pontja alatt a kétyi egyház ellen hozott ítéletét — mely egyház a lelkészi és tanítói földektől járó adót, valamint a törvényesen megállapított sloláre fizetést is daezosan megtagadta — hivatalból felülvizsgálat végett beterjesztette. A nt. barsi egyházmegyének az egyházkerületi szabályokon alapuló, s a kétyi egyházai elmarasztaló ítélete helybe hagyatik és megerősíttetik, s végrehajtásával a nt. egyházmegye megbizatik. 82. Tárgyhalmaz miatt ezen egyházkerületi közgyűlés napi rendjére kitűzött ügyeket végezni nem lehetvén: A közgyűlés folytatásául f. évi Jul. 16—Ik napja Pápára kilüzetik s ennek közhírré tétele elhatároztalik. Jegyzette: Kacsok Lajos m. k. ek. e. aljegyző. Kiadta: Széki Béla m. k. ek. e. főjegyző. 6