Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1868

1868. október - Oldalszámok - 27

hitvallásunk szabadságát s egyenjogúságát is sértő törvénytelen eset elő nem forduland, Kazó József ügye itt megszűntnek megjegyeztetik. 239. Olvastatott a lak-szakállosi túri és szilasi reform, egyestilt egyháznak a ft. egyházkerületi köz­gyűlés elé fölebbezett kérelme, mely szerént iskoiaépílési költségei s egyéb közkiadásai által igénybe vett pénztára, a pápai főiskola részére évenként fizetni tartozott összeg törlesztésére, s a hátralék kielégítésére elégtelen levén, az évi járandóság 5 forintra leendő leszállítása kéretik. Folyamodó egyházközségnek kivételesen megengedtetik, hogy a pápai főiskola részére évenként fizetni tartozott 20 frt. helyett folyó 1868-dik évtől számítva három egymás után kö­vetkező esztendeig, tehát jövő 1870-dik évig csak 5 oszt. értékű forintot fizessen, azonban a hátralékban levő 50 oszt. értékű forintot, legkésőbb jövő 1869. évi Szt. Mihály napjáig raul­hatlanul lefizesse. 240. Olvastatott tiszt. Nagy Mihály verőczei lelkész úr folyamodványa, mely szerint közte és hí­vei között a lelkészi évi jövedelem tiizifa illetményére nézve fenforgó viszály megszüntetését, a kérdésbe vont 4 öl tűzifa jövőre leendő kiszolgáltatását, s ekkép a helybeli lelkészi javadalom csorbittatlanságát eszközöltetni kéri. Miután ezen ügy a folyó évi sz. fehérvári közgyűlésen 101. sz. alatt hozott határozat ér­telméhez képest a nt. drégelpalánki egyházmegyénél, mint illetékes első folyamodású hatóság­nál még nem tárgyaltatott, oda visszautasiltatik, s a hivatalos jelentés, jövő közgyűlésre elváratik. 241. Fel vétetett Nagy Zsuzsanna dörögdi lakos folyamodványa: mely szerint néhai édes atlya Nagy András, volt dörögdi tanítónak az illető egyházközségnél hátralékban levő évi fizetését, mint néhai altya tör­vényes örököse részére kifizettetni kéri. Folyamodó kérvénye mellékleteivel együtt nl. Pap Gábor veszprémi egyházmegyei espe­res úrhoz visszaküldetni rendeltetik, oly megjegyzéssel, hogy folyamodó igényeinek törvényes voltáról tudomást szerezvén, annak méltányos kiegyenlítését hivatalos nton eszközölje, s fel­világosító jelentését a jövő egyházkerületi közgyűlésre terjessze föl. 242. Olvastatott fi. Széki Béla urnák, mint pápai egyházmegyei esperesnek folyamodása, melyben esperesi hivataláról lett lemondásának elfogadtatását, s új esperes választásra czélzó intézkedés megtételét kéri. Főtiszteletü esperes urnák hivataláróli lemondása, mint a pápai egyházmegyében gyakor­latban levő tisztújítás elvével megegyező, a nevezett egyházmegye s vallásunk közügyeinek szentelt hív szolgálatai kitüntető elismerésének megjegyzése mellett elfogadtatik, s egyúttal fő­tisztelendő és nagyságos Superintendens úr az új választás körüli felsőbbségi intézkedésre tisz­teletteljesen felkéretik. # 243. Nagytiszteletü Décsi Bálint egyházkerületi főszámvevő ur, f. 1868-ik évi Oclober 12-én és következő napjain, tisztitársával nagytiszt. Móricz János egyházk. alszámvevő úrral tartott s a pápai főisko­lai különféle pénztárak 186 7/ 8-ik évi állására nézve lelt hivatalos vizsgálatának eredményéi előterjeszti, s kö­vetkező észrevételeket teszi : 1. Egyik pénztár bevételei a másikétól, a számadás vezetésénél nincsenek ponlosan elkülönítve,— innen van hogy az egyes pénztárak valódi cselekvő s szenvedő állapotát, e körülmény miatt biztosan kitudni nem lehel. Ezen eljárás megszüntetése jövendőre óhajtandó volna. 2. Még mindig vannak kamathátralékok, ezeknek törlesztésére tehál az egyes adósok erélyesen fi­gyelmezletendők. 3. A tanitó képezdeí alapítványok kezelése, mégsem vezettetvén külön számadási rovatba, a mult évi júniusi közgyűlés jegyzőkönyvi 61-ik pontja alalt ez iránt lett intézkedés megújítandó. 4. Az alumniumi pénztár kezelését és az alumniumok kiosztását illetőleg még most sincs foganatba véve az 1865-dik évi közgyűlési jegyzőkönyv 135: II D: 2. pontja alalt lelt intézkedés, mellynek, minél előbb leendő végrehajtása további halasztást nem tűr. 5. A köztartási pénztárra vonatkozólag, azon kétség, melly a főtanodai gazdasági tanácsnak mult évi számadása ellen felmerült, a legközelebbi számvizsgálat alkalmával eloszlattalott azon körülmény által: mi­szerint 100 frl. mellyet a gazdasági tanács kétszer szereplőnek állított, s ennél fogva a bevételből levont, az csakugyan nem kétszer szereplőnek találtatván, az akkori senior Bíró Ignácz, jelenleg ó szőnyi tanitó ál­tal lesz megtérítendő, s a jelenlegi senior bevételei közé felveendő. 6. Ugyan a fentebb emiilett pénztárra nézve megjegyezletik: miszerint a f. 186 7/ 8-ik évi számadási bevé­teleknek 4-dik ponlja alatti öszszegben, volt senior Pálfy Elek ur állal befizetett 30 frt. is bennfoglaltatik, melly pedig az ő seniorsága óta, a pénztár maradékba rendesen beszámítva állott. így ezen öszszeg a jelenlegi be­vételből leszámítandó levén, ezulon a bevétel 10,665 frl. 6% krra. a pénztármaradék pedig 1365 fr. 27% krra száll le. 7. A nyomdai pénztár vizsgálatánál kiderüli, mikép a mult évi juniusi közgyűlési jegyzőkönyv 61 : XII. G. pontja alalt eladatni engedett nyomtatványok még nem adatlak el. 8. Minthogy a nagytiszteletü esperesi hivatalok, az egyházkerületi közgyűlési jegyzőkönyvek s név­tár árának beküldésekor határozottan nem jelölik ki, melyik évről s hány példányra nézve történik a fizelés, a nyomdai hilelkönyv-vezelésnek szabatossága s a számadási ügyvezető kellő maga-lájékozhalása czéljábol 7 a

Next

/
Thumbnails
Contents