Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1868

1868. június - Oldalszámok - 22

- 22 ványokat tanítóval együtt leomlandó romjai alá temet, ennélfogva az egyházmegye vagy saját egyházuk költ­ségére vizsgáló bizottság kiküldetését kérik. Egyházmegyének sürgős tárgyalás és intézkedés végett visszaküldetik, kérelmező egy­házközségnek azon ténye, hogy az egyházmegye kikerülésével, folyamodásával egyenesen az egyházkerülethez fordult, jegyzőkönyvileg helytelenít lelvén. 101. A verőczei egyházi elöljáróság panaszolja, hogy lelkészük tiszt. Nagy Mihály úr az eddigi conventio fa minőség és mennyiséggel be nem érvén, 10 erdei ölet hasábos cserfából követel, s 3 évi állí­tólagos hátralék miatt őket 100 frtban a megyén elmarasztaltatván, már foglalás alá is jutottak s ellenszegül­vén legközelebb a karhalalmi eljárás alkalmazását várhatják: ennélfogva említett tiszt, urat odautasílatni ké­rik, hogy követelésétől álljon el, s jövőre a szokásos conventiójával érje be. Az illető egyházmegye törvényszékén ezen ügy első bíróságilag még nem tárgyaltatván, illetékes eljárás végett oda visszaküldetik. 102. Kelemen Dénes b. főkajári iskolatanító azért esedezik, hogy neki ezen 186 7/ s-diki iskolai év­ben, a 4-d. évről szólló papi tudományokból magánvizsga letehetése megengedtessék. 1867-d. évben hozott statutum előtt menvén ki tanítónak B. Fökajárra, s így az intéz­kedés őt az iskolában nem érvén, kérelmező részére kivételesen a magánvizsgának letehetése megengedtetik. Jegyzette: Fekete János mk. v. aljegyző. 103. Az egyházkerületi számvevőség részéről be lőn mutatva egyházkerületünk köz- és agglelkészi pénztárainak 186 7/ 8-diki állapota felelt tartolt vizsgálalróli jelentés, s a kamathátralékok jegyzéke. Mely számvevői részletes jelentés tudomásul vétele mellett, annak lí. pontjára megjegyeztetik, hogy Nagy István kocsi lakosnak 200 frlról szólló kötelez­vénye nt. pénztárnok urnák mielőbb kézbesítendő; úgy szinte t. Nagy Sándor héregi lelkész úr 200 frtos kötelezvénye kezességgel szabályszerűen ellátandó. — Az agglelkészi pénztárróli jelen­tés tudomásúl szolgál. — Ami pedig a 2823 frt. és 97 kr. egyházkerületi közpénztári kamat­hátralékot illeti, ezekre nézve megbizatik egyházkerületi ügyvéd úr, hogy a fizetetlen kama­I-ső tok behajtását törvényes úton is eszközölni szíveskedjék, s különösen az I-ső sz. alatt Laky 8-d. Mihály és neje 231 frt. 13 kr., a 8-d. szám alatt Kálmán Ferencz örökösei 446 frt. 10 kr. ki tett kamathátralékokat illetőleg, tudomása levén a ft. egyházkerületnek arról, hogy ezen adós­ság által terhelt örökösöknek van értéke és birtoka, melyből az adósság és kamathátralék ki­kerülhet: ez adósságok és kamatok behajtását is tek. kerületi ügyvéd úr kisértse meg. 6-d. A 6-d. sz. alatt Csorba Pál nevére bejegyzett 89 frt. és 77 kr. kamathátralék s adós­ságra nézve nt. pénztárnok, számvevő és t, ügyvéd urak megbízatnak szoros vizsgálatléteire 104. Olvastatott a számvevői jelentés kapcsában tek. Nagy Sándor egyházkerületi ügyvéd urnák többféle adósságok behajtása körül tett eljárásáróli hivatalos jelentése, s a szükséges kiadásokra telt költsé­geinek kifizetését kérő beadványa. Mely ügyvédi részletes jelentés nt. számvevő urnák kiadatni rendeltetik, oly czélból, hogy a jelentésnek intézkedést váró pontjai felett nt. pénztárnok és ügyvéd urakkal egyetértve ren­delkezzék, eszközölvén egyszersmind az ügyvéd úr által tett kiadás megtérítését és fizetését. 105. Az 186 7/ g évről egyházkerületünk egyházmegyéiben gyűjtött s számba vett kegy- s egyébb adományokról a számvevői hivatalos jelentés beterjesztetvén, abból kiviláglott, hogy ez évben 1-ször az egyházkerületi pénztárba következő összegek folytak be. 1. ügyviteli 370 ft. 2 kr. II. A főtanodai péz tárba: 2. superintendensi tiszteletdíj . . 999 •>i 16 ii 1. tanárfizetésre 4258 ft. 53 kr. 3. moldva-oláh missióra .... 53 47 j> 2. ismét 235 „ 66 „ 4. mármaros-szigethi iskolának . . 24 51 10 u 3. Kálvin ünnepélyi beszédek árából 6 ,, 10 ,, 5. slavoniai missiora 130 11 45 ii 4. főiskolai épület átalakítására Komárom 12 ,, 99 „ 6. erdélyi iskoláknak 17 >1 73 '.i 5. köztartásra 376 „ 83 „ 7. s egyéb segélyzendő egyház s isko­6. alumniutnra 171 „39 ,, láknak stb 254 •)) 64 ii 7. anyakönyvi ívek ára ... . 41 „ 84 „ 8. egyházkerületi gyűlési jkönyv ára 183 11 83 ii 8. egyházi törvénykönyv ára . . 114 .,21 „ 9. egyházi névtár ára 1 11 80 Összesen: 5,217 ft. 53 kr. 10. Magyarország Gönczy- Berghaus­Összesen: 5,217 ft. 53 kr. féle térképének ára .... 231 31 — * 1 Összesen: 2,266 ft. 20 kr. Tudomásul szolgál. 106. A számvevői jelentéshez csatolt megjegyzések egész terjedelemben következőleg hangzanak: 1. A feljegyzeit összegeket a gyűjtő esperes urak kevés híján már az illető pénztárakba beszolgáltatták,— nevezetesen a főtanodai pénztárba járandó, s ez úttal átadott részletekel nt. Tóth Dániel főtanodai igazgató tanár úr velle kezéhez.

Next

/
Thumbnails
Contents