Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1867

1867. október - Oldalszámok - 19

I FtrGQEL^l K. I. Folyó 1867-d. évi juniusi közgyűlésünk — jegyzőkönyvi 78-dik szám alatt olvasható végzése szerint — a slavoniai inissió ügyét ápolni szent kötelességének ismervén, a drávántúli hilrokonok egyházi éleiének gyámolitása végeit, nem csak a dunántúli evang. reformált egyházközségeket szóllitolta-fel buzgó adakozásra, hanem a testvér lőtiszteletfi egyházkerületek hatályos közre működését is bizalommal kikérni el nem mulaszthatta, s e czélból Veres Benő komiósdi ev. ref. lelkész és slavoniai hitkövet tisztelendő atyánkfiának e tárgyra vonatkozó jelenlését, illetőleg folyamodványát külön kinyomatni rendelte. S e jelentés, illetőleg folyamodvány ill következik: Czímirat: A nagytiszlelelü s tekintetes b. somogyi helv. hilv. ev. egyházmegye közgyűlése, s általa a főtiszt, dunántúli h. h. ev. egyházkerület, s általa az öszszes Magyar és Erdély országi helv. hilv. ev. főtiszt. Egyházkerületekhez intézeti alázatos kérelme Veres Benő komiósdi ev. ref. lelkész és slavoniai hit-köveinek, melyben Daruvárolt épilendö templom és paplak, és Brekinszkán iskola — s imaházul szolgálandó alkalmas parochiák létesítésére, közsegély gyűjtésért esedezik. Nagytisztelelü és Tekintetes egyházmegyei közgyűlés! Alulírott, mint a Slavoniában letelepült és komiósdi evang. reformált anyaegyházamhoz csaloll hilrokonoknak egyházmegyeileg, sőt egyházkeriiletileg is kinevezeti és megerősített lelkipásztoruk, evangyélmi szent hitünk Fejedelmében, az Ur Jézus Krisztusban, a minden népek közt élő juhoknak amaz egyetlen és hü Főpásztorában — kinek mi is a szentek egyességének mankójában szolgái és az üdv ígéretében örökösi lettünk — vetett teljes hittel, reménnyel és bizalmas szerelellel vagyok bátor a nagyliszt, s tek. egyházmegyei közgyűlés evangyélmi szent testületéhez, következő alázatos könyörgéssel járulni: hogy tekintetbe véve a mult s jelen évi prot. egyházi s iskolai lapban általam ismertetett slavoniai hittestvéreinknek anyagi mint szellemi, polgári mint egyházi nyommaszló helyzetüket s viszonyukat, — melyben némellyek 5 — 6, némellyek 10—25 év óta, az Úrra és reánk vetett szemekkel hervadozva, segélyért kiáltva sinlenek, — örege apraja vallás-erkölcsi s értelmi képződés nélkül; tekintve azt, hogy a b. somogyi ev. papi-kör és csekély munkánk kezdeményezése folylán, a Verőcze- és Daruvár-vidéki 2 fiók-egyház, mint a magyar evang. reform, anyaszentegyház iker-gyermekei, tényleg megszülettek Slavoniában s mintegy ezer lélekkel, az anyai kebeltől elszakadva, szellemi táphiányban sorvadoznak s epednek; tekinlve, hogy ezen iker-szülöttek vallás- erkölcsi hitelveink szerinti Iétezhetési joga, már a mult évben, a zágrábi tartományi gyűlés által végzésileg kimondatott, és már Brekinszkán iskola és imaház, lelkész és tanítói helyiség 26V* katasztralis hold szántóföld kiadatott, sőt Daruvárott, mint központi helyen, a mlgos Jankovich Julius gróf úr által, templom és parochia helyiség, a kies fekvésű vásártéren megígértetett és minden órán kimérelhetö; tekintve mégis, az általam jól ismert atyafiaknak a leköltözésben és a mult évi szűk termés miatti anyagi kimerültségét, — kik mielőtt évtizedek múlva, egyházi és iskolai épületeket emelhetnének, — szent hitük és' nemzetiségük romjai alá, részvétlenségünk miatt, temetkezni s az őket elnyeléssel fenyegető idegen vallási és nemzeti elemek közé, hit- és honfájdalom kétségbeesése és kínai közt beolvadni lennének kénytelenek; tekintve, hogy az ágostai hittestvérek, — bár a mult ősszel még csak egyszer keresték fel — közlésem nyomán —küldöttük állal hitrokonaikat, mégis biztos tudomásom szerint, nem csak egyházmegyei, de egyházkerületenként sőt gyülekezeteikben házankénti segélygyüjlését és két helyen u. m. Anlonováczon és Rastováczon, a Gusztáv-Adolf egylet befolyása által is, imaházak, és iskolák építését határozták már el; tekintve végiil, hogy a Dráva folyam nem véghatára magyar hazánknak, és hogy a megnyílt sorompon és résen át, az Ur végrendelete szerint, az evangyeliom tiszta hitvilágát mind tovább tovább, sőt a föld véghatáráig kisngároztatni, s üdv-intézményeit átültetni elengedhetetlen szent kötelességünk, — mit az ottani népek jobbjai is epedve várnak: Kegyeskedjék, az Ur nevében egyszer már oly lelkesen felkarolt slavoniai hitteslvérek körüli ev. missio szent ügyét, anyai keblére ölelni s hitélete emlőjével táplálni s oda nevelni, hogy e zsenge csemetéi az Urnák, méltó anyákká képződjenek Isten dicsősségére, az ottani hívek üdvére, a mi és nemzetünk közlelki örömére. Jól tudom s érzem édes hazánk felett a közel mult években megnehezült isteni látogatás sulyját: de tűzben próbáltatik meg az arany s válik el salakjától, — szenvedés iskolája neveli, virágozlalja s érleli itt az erényt s a nálunk még szerencsétlenebbek látása segély- és áldozatkészséget szül a meg nem romlott testvér-kebelben, és a lelkesedés szent tüze elégelvén az önzés bálványait, felépíti a hit örök templomát. Ne mondja a nagytiszt, s tek. egyházmegyei közgyűlés ev. közönsége: rosszkor jössz most eredj el, majd máskor jöjj! ... Az éhezők, a szenvedők, a tévelygők, a rabok, a betegek és holtak árnyai, kebelvilágunkat aknázni jöttek: s ha megnyílik keblünk érezhegye; nem hiszem, hogy a hitnek avagy csak egy fillére, ezüstje vagy aranya is ne találkoznék benne. 5*