Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1866

1866. június - Oldalszámok - 4

4 9. Az ezen feltételek szigorú megtartásának mellőzésével kiállított iskolai bizonyítványok állam­érvényesekUl el nem ismertetnek. Méltó köszönettel fogadtatott a magántanulók felvehetését és érvényes vizsgálat alá bo­csáthatását illetőleg a magas kormány által jogintézetünkre is kiterjesztett kedvezmény, s él­vezhetésének a k. intézvény tartalma szerint itten elősorolt feltételei, pápai főtanodánk igaz­gatóságával jegyzőkönyvi kivonaton közöltetni rendeltettek. 12. A NMMKHelytartó-Tanács f. 1866d. Február 5-én 9,155 sz. a. kibocsátott intézvényével Naggler Nándor tirolországi bozeni gynasium Vlld. osztálybeli nevendékének, több izben elkövetett lopás miatt, a né­met- szláv tartományokbeli öszszes tanodákból lett kizáratását tudatván: Róla az illető tanodák szokott hivatalos úton értesítendők. 13. Olvastatott a NMMKHeiytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi Február 17-én 12,677 sz. a. kelt in­tézvénye, melyben főtisztelendő Superintendens úr az egyházkerület részéről tett előterjesztésére vonatkozó­lag felszólítatik, hogy azon községeket, melyekben a faiskolák az egyházi hatóság felügyelete alól kivétet­tek , egyenként nevezné-meg. Hogy e k. intézvénynek lehető szabatosan elégtétethessék, az esperességek felhívatnak, miszerint a kérdéses községeket megnevezve, jelentésüket főtisztelendő püspök úrhoz alkal­mas időben beküldeni el ne mnlaszszák. 14. Elnökileg jelentve lön, hogy Superintendensi hivatalunkhoz küldetett a NMMKHely tartó-Tanács­nak f. 1866-d. évi Február 18-án 8,391 sz. a. kelt k. intézvénye, mely Kossuth Mártonnak a pozsonyi ág. hitv. evang. lyceum VlI-d. osztálybeli nevendékének Jettínféle 3-ik osztályú ösztöndíjjal lett adományoztatá­sát tárgyazza, s mint ilyen voltaképen a ft. dunáninneni ágostai hitv. evang. egyházkerületi hatóságot illeti. A főjegyző megbízatott, hogy egyházkerületünk testvéries üdvözletével kisérve e k. in­tézvényt az érdeklelt dunáninneni ágost. hitv. evang. egyházkerület superintendensi hivatalához áttenni siessen, — főtisztelendő Superintendens úr pedig ez intézvénynek illető helyre lett át­tételéről, a NMMKHelytartó-Tanácsnál végezendi a szükségelt értesítő jelentést. 15. Főtisztelendő Superintendens úr bemutatta magyarország kir. tárnokmesterének B. Sennyei Pál eő nagyméltóságának f. 1866d. évi Február 6-dikáról, 766 sz. a. hozzá intézett levelét, melynek kíséreté­ben a Pozner Lajos Károly pesti kereskedő által hazai nyilvános leányiskolák számára, valláskülönbség nélkül ajándékozott több rendbeli iskolai szerekből egy ládácskát és még egy aranyat az egyházkerületünkben levő leányiskolák közt leendő kiosztás végett átküldeni méltóztatott. Egyházkerületi közgyűlésünk szíves köszönettel fogadta e becses küldeményt, és kebelé­ből Véghely Imre, Vályi Lajos, Sárközy Dénes, és Körmendy Sándor képviselő urakat oly megbízással küldötte-ki, hogy az ajándékozott Írószereket tartalmazó ládácskát felbontván, azo­kat számba vegye, s még e közgyűlés folytán beterjesztendő jelentésében, az egyházkerület­ben kebelezett leányiskolák között lehető legczélszerübb és legméltányosabb kiosztása iránt véleményt adjon. 16. A NMMKHely tartó-Tanács f. 1866d. évi Marlius 30-dikán 25,950 sz. a. kelt intézvényével, a somogy-megyei csurgói helvét hitv. evang. egyházközség értesítése végett, arról tudósíttatik főtisztelendő Superintendens úr, hogy 0 császári és apostoli királyi Felsége, csak imént nevezett egyházközségnek leg­alázatosabb köszönő feliratát, melyben templom-építési adóssága törlesztésére legkegyelmesebben engedélye­zett 2000 forintnyi segély-adományért hódolatteljes háláját nyilvánítja — a f. é. Martius 24-dikén 3935 sz. a. kelt kegyelmes udvari rendelvény szerint — legmagasabb tudomásul venni méltóztatott. A csurgói helv. hitv. evang. egyházközséggel e k. intézvény tartalma hivatalosan közöltetik. 17. Olvastatott a NMMKHeiytartó-Tanácsnak f. 1866d. évi Martius 30-án 12,597 sz. a. kelt intéz­vénye, mely szerint egyházkerületünknek a győr városi reformált egyház anyakönyvében a soproni volt hely­tartósági osztály 1857d. évi November 27-én 25,622 sz. a. kelt rendelvénye folytán hivatalból eszközlött kitörlések megsemmisítését tárgyazó kérelme figyelembe nem vétethetik, mert eltekintve attól, hogy a fent­idézett rendelvény keltétől fogva már közel egy évtized telvén-el, mégis az ellen mind ez ideig semmi ol­dalról felfolyamodás nem történt; — a szóban levő anyakönyvi kitörlés a reformált egyházra nézve, sérelem panaszát épen nem képezheti, s pedig az oknál fogva nem, hogy Gyarmathi József ref. vallást követő há­zasfél törvény-erejű térítvény kiállítása mellett mindkét nembeli gyermekeit a catholika vcllásban neveltetni magát lekötelezvén, ugyanannak figyermekei a győri reformált egyház lelkésze által törvényellenesen keress­telletlek-meg, s vétettek tel az említett reformált egyház anyakönyvébe. E sérelmes ügy évek hoszszú során keresztül folyvást szaporodó vallási sérelmeink so­rába feljegyeztetik, — egyszersmind hatályos intézkedés végeit, az általunk mélyen tisztelt ország-gyűléshez kérvény-alakban felterjesztetik, a kérvény elkészítésére egyházkerületi világi aljegyző Fekete János úr megbízatván. 18. Főtisztelendő Superintendens úr előterjesztette a NMMKHeiytartó-Tanácsnak f. 1866d évi Má­jus 1-én 34,478 sz. a. kelt k. intézvényél, melynek kíséretében kellő tárgyalás végeit leküldetik Bátky

Next

/
Thumbnails
Contents