Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1863

1863. október - Oldalszámok - 46

46 mini a végrendelkező fiai közt kötött, s a Tatavidéki lielv. hitv. nt. egyházmegye f. évi Május 5—6d. nap- ~ jain Neszmélyen tartott közgyűlése által egész terjedelmében jóváhagyott és érvényesnek nyilvánított, s fel­ügyelői szükséges tudomás, illetőleg végmegerősítés végett a főt. egyházkerületi gyűlésre fölterjesztett ha­gyományi örökösödési egyesség. Minthogy az ezen ügyre vonatkozó okiratok világos földerítéséből, s az egyesség pont­jaiból nyilván kitűnik, hogy a héregi egyháznak a végrendeletben nyert s törvény utján is érvényesíthető jogai teljes épségben megóva vannak: azért ezen egyesség az egyházkerület által is megerősítetik. 200) Olvastatott a pápai középtanoda rendes tanárainak folyamodványa, mellyben azon alázatos kérelemmel járulnak a főt. egyházkerületi gyűlés elé, hogy a mostani súlyos körülményeket, a folyton emel­kedő drágaságot, s ezek miatt a napi elélhetés nehéz gondjaival küzdő szomorú helyzetüket atyai gondos fi­gyelmére méltatva, jelenlegi csekély fizetésüket javítani, s illetőleg 800 forintra fölemelni kegyeskedjék. Az egyházkerületi gyűlés méltányosnak találja ugyan, de biztos alap hiányában jelenleg még sem teljesítheti a tanár urak kérelmét, az általuk kijelölt alap, a tandíjaknak habár csak mérsékelt felemelése is ez úttal, midőn az iskolai tartozások már nagy részben befizettettek, igénybe nem vétethetvén; azonban azzal kívánja őket előre is megnyugtatni, hogy kérelmük lehető teljesítéséről, közelebb tartandó gyűlésében gondoskodni fog. 201) A latavidéki nt. e. megye, a lelkész s tanítói özvegyek és árvák, valamint a bivatalképtelenekké vált lelkészek és tanítók sorsának javítására irányzott egyes e. megyei gyámoldai pénztárak egyesítésének czélszerü és üdvös voltáról meggyőződvén, f. évi Május 5 s 6-dik napjain Neszmélyen tartott közgyűlése 47 sz. a. kelt határozatában indítványt tesz, a kerülelbeli összes egyházmegyék köz egyetértésével alakítandó „egyházkerületi gyámoldai pénztár 1, 4 éleibe léptetése iránt. Ez indítvány viszhangra találván, a nagyt. egyházmegyék komoly figyelmébe ajánllatik. vé­leményes nyilatkozatuk a jövő gyűlésre beváralván; az indítványt levő nt. tatai egyházmegye pedig a kivitelt illetőleg egy tervjavaslat készítésével megbizatik. 202 Olvastatott a nt. b. somogyi egyházmegyében kebelezett csertői reform, egyházban praeorans tanító, s a bölcsészeti tanfolyamot, mellékelt bizonyítványa szerint, jó sikerrel végzett Máté József urnák, főt. Superintendens úrhoz intézett folyamodványa, mellyben a papi pályára lépés iránt táplált régi óhajtását elő­adva azért könyörög, hogy előhaladt kora, s az egész theologiai tanfolyam nyilvános megfutását gátló csa­ládi körülményeire való tekintetből, engedtetnék meg neki, a papi tudományokat legfölebb másfél évi nyilvá­nos hallgatás mellett, magán készület utján elvégezhetni. Az egyházkerületi gyűlés nem akarja ugyan elzárni a lelkészi pályától az arra hivatotta­kat, de más részről a papi tudományok nyilvános hallgatására vonatkozó határozatát is ép­ségben fentartani kívánja: ennélfogva folyamodót a szabályszerű nyilvános tanulásra utasítja.— Miről folyamodó , mellékelt bizonyítványa visszazárása mellett, hátiratilag értesítendő. 203) Nagytiszleletü Nagy János és László József esperes urak, mint a magyar reform, egyetemes tanügyi bizottmánynak, mult évi October 25 és 26-dik napjain, Miskolczon tartolt értekezletén ezen főt. egy­házkerület képviselői, a nevezett értekezlet jegyzökönyvét a főt. kerületi gyűlés elé terjesztik. Tájékozó tudomás végeit a nagyt. egyházmegyékkel közöltetni rendeltetik. 204) Olvastatott a debreczeni zenede-egylet igazgatóságának, egy fölhívás- s aláírási iv kíséretében, f. évi Október 5-ről főt. Superintendens úrhoz intézett levele, melyben zsenge, de már is virágzásnak in­dult intézete pártolását kéri. Ezen nemzeti ének- s zeneművészetünk jövendőbeli fejlődésére nagy fontossággal biró intézet hathatósan ajánllatik az egyházkerületi közönség pártfogásába. 205) Főtisztelendő Superintendens úr előterjesztette b. somogyi e. megyei n. korpádi volt segéd­lelkész Filep István ur számos melléklet kíséretében benyújtott ujabb folyamodványait. Miután Filep István úr ügye, f. 1863-ik évi f. eöri közgyűlés jegyzőkönyve 46 sz. a. kelt határozatában végleg megszűntnek nyilvánílalatott: ennél fogva folyamodó, ügyének a nt. b. somogyi e. megye előtti megújítására utasílatik, fölterjesztelt iratai ugyanazon nt. esperes­ség utján kézbesítetni rendeltetvén. —

Next

/
Thumbnails
Contents