Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1862

1862. május - Oldalszámok - 6

Az eziránt tekintetes Sárközy József gondnok úr által telt jelentés tudomásul vételik. 28) Az egyházkerület győri közgyűlése jkönyvének 41-dik nt. Mozgay Sámuel úr lemondását és az ez érdembeni rendelkezést tartalmazó pontját illetőleg, főtiszt. Superínlendens úr jelenlelte, hogy az uj választás iránti szükséges intéz­kedéseket megtelte, de a szavazatok mind eddig nem érkeztek- be. A szavazatok minél előbb beadandók. 29) A győri közgyűlés Jkönyve 42-dik ponija alatt kiadatni határozolt névtárt illetőleg, Beöthy Zsigmond világi főjegyző úr jelentette, hogy a szükséges adatokat több egyházmegyéktől ugyan megkapta, de oly későn, hogy azokból a ft. egyházkerület által kitűzött terv és terjelcm szerint ez évre egy egészet ószszealkolni lehetetlen vala. Egy schematismusriak kiadása felsőbb helyről is sürgetletvén, hogy ily névtár még 1862-re haladék­nélkül megjelenhessék, tapolczafői lelkész t. Mező Dániel úr megkéretik, hogy a hozzá Beöthy úr által mi­nél előbb megküldendő adatokból, a pápai nyomdában egy az egyházkerület, egyházmegyék s tanodák tiszt­viselői, lelkészei, tanárai, tanítói, gyülekezetei slb. nevét magábau foglalandó névtárt oly alakban, számban és terjelemben, mint a legközelebb kiállítóit névtárak voltak, 1862-re elkészíttetni szíveskedjék, a statistikai és történelmi rajzok és adatok kiadása a jövő évre halaszlalván. — Jegyzette Bocsor István főiskolai tanár mint helyettesitett világi aljegyző. 30) Az 1860-dik évi Május 23—26d. napjain B.Füreden tartóit egyházkerületi közgyűlés 49d. szám alatti határ­zatában, a nt. pápai egyházmegye kormányára bizta «) az ajkai reformált gyülekezet elöljáróinak számoltalását a papi jö­vedelem azon részéről, melyet folyamodványuk következtében megeröllenült egyházuk javára engedményezett, — P) liszt. Kollár István lelkész úr papi fizetéséből a nevezett gyülekezetnél mind eddig künnlevö hátraléknak világi bíróság erejével leendő behajlását. E határzatra nézve a nt. pápai egyházmegye esperese Antal József úr élőszóval jelentelte, hogy az érdeklett egyház­megyei kormány megbízatásának elegetlenni igyekezett, mert midőn az ajkai ref. elöljáróságtól a papi jövedelem atyai ked­vezéssel egyházuk javára rendelt részének hovai fordíttatását küldöttségileg kipuhatolni el nem mulasztotta , ugyanakkor az illető devecseri t. járásbíróságnál tiszt. Kollár István úr papi követelményének behajlására a szükségelt lépéseket meglelte; — a küldöttség, eljárását tárgyazó jelenlését a ft. egyházkerület közgyűlése elé terjeszteni, felhozni Ígérkezett, —a megke­resett t. szolgabíró úr pedig oda nyilatkozott, hogy a követelt papi hátralék 300forintnál többre menvén, annak behajtása jogkörét túlhaladja. Majd az isméllésilcg fölolvasott határzattal, s erre következett esperesi előterjesztéssel kapcsolatban fölolvastatott a már többször nevezeit ajkai reformált gyülekezetnek egy ujabb folyamodványa, melyben midőn igazolni próbálja t. Kollár István úr papi követelményének megtagadásában nyilatkozott magaviseletének jogosságát, ugyanakkor fiúi bizalommal figyelmeztetve az egyházkerületi főtanácsot csekély népességű egyházuk tehetlenségére, azért könyörög, hogy ügyüket ujabb tárgyalás alá vétetni, s az ellenök birói végrehajtást parancsoló rendelet megváltoztatásával, gyülekezetüket a vég-elpusztulás örvényétől megmenteni méltóztassék. Végeztetett: A múlt I86ld. évi Balaton-Füredi superintendenlialis közgyűlés jkönyvének 49d. sz. alatti határzata által igényelt, s az illető pápai esperes úr szóval tett előterjesztésében emiilelt küldöttségi jelenlés be nem adatván, az újabb tárgyalás alá vétetni kért ajkai ügyben ítéletét a főlanács elhalasztja ; —hogy azonban e rég szőnyegen forgó ügy, a rend és igazság sérelmével tovább függőben ne maradjon, az egyházmegyei kiküldöttség hivatalos eljárása eredményeit tartalmazó jelentésének minélelöbbi beszolgáltatása elváratik. 31) A Balalon-Füreden I861d. évi Május 23—26d. ponljain tartatott egyházkerületi közgyűlés 39d- szám alatti liatárzalával a nt. egyházmegyéktől végleges inlézkedhetés alapjául véleményt kívánt a helyettes és segédlelkészeknek rendes lelkészül helyben maradhatását tiltó egyházkerületi rendszabályok lovábbrai megtartása vagy eltörlése felöl. A nQgytisztelelü egyházmegyék e felhívásnak elegetteendök — egynek kivételével — benyújtották nyilatkozataikat. S e nyilatkozatok meghallása után, abban állapodolt-meg az egyházkerületi közgyűlés, hogy Az egyházmegyék—miután a fölolvasolt vélemények a szándéklott intézkedés alapjául kielégítőknek nem találtattak — e jegyzőkönyvi pont közlése mellett újra fölhivatlassanak, hogy a helyelles—és segéd­lelkészeknek rendes lelkészül helybenmaradhatásál illetőleg— jövő közgyűlésre, minden feltételt és záradékot mellőző határozott szavazatot adjanak. — 32) Előterjesztetett az ó nyaltai és bayotai ev. ref. egyházközség folyamodványa, melyben kéri a ft. egyházke­rületi főtanácsot, hogy tiszt. Dómján Dániel úr halálával megüresült lelkészi hivataluk betöltése végeit, jelenleg segédlelkészi minőségben uáluk működő és közkedvességet nyert Kovács Gé%a úrnak a kijelöllek közé sorozhatását és megválasztatását felsőbb hatóságilag engedélyezni méltóztassék, mert c kérelmük teljesítését az illető nt. komáromi egyházmegye joghalóságát túlhaladónak nyilvánította. E folyamodványnyal öszszefűggöleg olvastatott a nt. komáromi egyházmegye f. 1862d. évi Május 13 és lid. napjain Ekeiben tarlóit közgyűlésének jegyzőkönyvi kivonatban mellékelt 19d. ?z. alatti határzata, melyben a folyamodó egyesült egy-

Next

/
Thumbnails
Contents