Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1860

1860. szeptember - Oldalszámok - 14

14 között létezett, a társulati rend hátrányára sajnosan meglazították: tapasztalatai s észrevételei kíséretében előterjesztette nt. Bali Mihály úrnak a táczi papválasztási ügyben történt hivatalos eljárására vonatkozó esperesi nyilatkozatát, úgy szinte a­zon több rendbeli csatolmányokkal ellátott vádiratot, mely nekie a tisztelt esperes úr hivatalos eljárása ellen, számos egyház és világi férjflak részéről utólagosan átadatott, s a mely irat ez oknál fogva a vádlottal alkalmas időben nem közöltethetett. A törvényes eljárás igényei szerint, a vádiratoknak nt. Bali Mihály esperes úrral kellő nyilalkozhatás vé­gett leendő közlése rnegrendeltetvén, az ügy érdemleges tárgyalása legközelebbi közgyűlésig fölfüggesztetik. 23., Olvastatott a komáromi egyházmegyebrn kebelezett Jókai reform, egyházközség folyamodványa, melyben annak e­lőadása után, hogy lelkészük Győrös János úr nem gondolva azon idegenséggel, mely a gyülekezeti tagok között és ő kö­zötte választó-falként emelkedett, vonakodik elfogadni azt az egyezményt, melylyel neki a nt. egyházmegyei kormány helybenha­gyása mellett, hivataláróli lemondásának esetére, holta napjáig évi nyugdíjai 12p. mérő rozsot biztosítani ajánlkoztak; kérik a főtiszt, egyházkerületi Consistoriumot, nevezett lelkészüknek elmozdítására, s ez által azon folytonos elégedetlenség teljes megszüntetésére, mely belbékéjüket dúlja, és egyházuk fölvirágzását akadályozza ; — e folyamodványnyal öszszefüggőleg ol­vastatott még az illető nt. komáromi egyházmegyének ez ügyre vonatkozó határzata, és fentnevezeit Jókai lelkész Györöss János urnák az iránti kérelmi nyilatkozata, hogy miután ő számot velve a körülményekkel, számot vetve lelkészi kötelezett­ségével, viszszalépett a nyugdíjaztatását czélzó még csak egyoldalú, s nem csekély akadályokba iilközö egyességtöl: méltóz­tatnék a főtiszt, egyházkerületi Consislorium öt az egyházmegyoi ítélet alapján oltalmába venni, és személyében a folytono­san bántalmazóit lelkészt védeni. Mindezen folyamodványok s hozzájuk kapcsolt okiratok tekintetbe vételével határzatul ki­mondatott, hogy A jókai reformált gyülekezetnek, lelkészük Gyöiöss János úr elmozdíltalását lárgyazó ké­relme nem teljesíttethetik, mert a n. t. komáromi egyházmegye kormánylauácsának okiralokra , bizonyítványokra alapított s helyeselt ítélete, őt az ellene emelt vádakra nézve ártatlannak nyilvánítja; — c mellett az egyházkerületi Consislorium annak kijelentését sem mellőzheti, hogy fentebb nevezett lelkész úr, a nyugdíjaztatása iránti egyezkedésre nem szorítható, meri ez eljárás nem csak az eddigi gyakorlattal ellenkeznék, hanem következményeiben az egész lelkészi karra s egyházlársulati rendre veszélyes lehelne. Györöss János lelkész úrnak azonban rneghagyalík, hogy mivel a Jókai ekklézsiának tagjai papi szolgálatával nincsenek megelégedve; azért szellemi vallásos igényeik kielégítése, és a gyülekezet nyugal­mának lehető eszközlése végeit, maga mellett segédei tartson — Az Ítélet kimondásán jelen volt követei a már többször említett Jókai ekklézsiának, ügyirataik kiadatását kérték, — s kérelem folytán értésükre adatolt, hogy Ügyirataik, mint az ítélet alapjai, eredetiben nekiök kiszolgáltatni nem fognak, hanem , ha úgykivánják ) saját költségükön a jegyzői hivatal mind azoknak lemásoltalására fölhatalmazva leend. — 24. Fölvétetett a nt. pápai egyházmegyében kebelezell Takácsi ev. reformált Gyülekezetnek fölebbezési folyamodványa , melyben előterjesztvén , hogy midőn az Adás-Teveli egyházközség lelkészi hivatalának megörültével, a náluk működő helyelles lel­kész úr alkalmazását lehetőnek, s ezzel azt a nehézséget, mely papi állomásuknak választottuk általi betöltését akadályozla, elhárítottnak látták, abban öszpontosult óhajtásuk, vajha tisztelendő Tóth Balázs pápai tanár ural nyerhetnék-meg rendes lel­készül, s e végeit mind az illető nagytiszlcletü esperes úrnál, mind pedig a f. i860d. évi Seplember 7d. napján Pápa vá­rosában tarlód egyházmegyei közgyűlésen, a szükségelt engedélyért könyörögni el nem mulasztották; de mivel kérelmük nem teljesíthetőnek nyilváníttatott: ezért a főtiszteletü egyházkerületi kormánylanácshoz Járulnak, alázatosan kérvén, hogy tisztelendő Tóth Balázs pápai tanár úrnak takácsi rendes lelkészül történt elválasztatását msgerösiteni méllózlassék. E folyamodvány érdemében határoztatott: Mivel egyházkerületi végzemények és gyakorlat alapján, a főiskolai tanári karnak papi tagjai minden kebelbeli egyházmegyében kitüntető alkalmazásra érdemesítvék : azért a pápai nagylisztelelü egyházmegye esperese jolen határzat erejével niegbizalik, hogy tiszl. Tólh Balázs tanár urat, a lakácsi lelkészségre ki­jelölt tisztelendő férjfiak sorozatéba iktassa. — 25. Tárgyalás alá vétetett a komáromi cv. ref egyházmegyéhez tartozó Gelléri és Ilogyai ev. ref. egyesült gyülekezet fölebbezési folyamodványa, melyben panaszképen ulőadvájok, hogy iskolalanílójuk Pougrácz János úrnak sükerlelen tanítása miatt évek óla elszomorodva látják gyermekeikel tudatlanságban nevekedni, s a mind eddig gyökeres orvoslat nélkül maradt baj, jalenleg már lürhetlennó lön az által, hogy nevezett tanítójuk füleinek megsiikelülése következtében , tiszti köteleségeit ugy a mint szükségeltetnék nem csak nem teljesítheti, de nem is igyekezik teljesíteni, meri idejét idegen foglalkozásokra szokta fordítani, és e melled feleségével együtt sok zavart, békeduló kellemetlenségeket idézelí-elő a családok közölt: kérik a főtiszteletü egyházkerületi Consistoriumot, hogy ügyökben a nagylisztelelü egyházmegyei Consislorium ítéletét s rendelkezé­sét helybenhagyva, fölebb említett iskolatanítójukat hivatalától elmozditni méltóztassék.— E folyamodványnyal öszszefüggő­leg olvastatott a vádiolt fél Pongrácz János gelléri iskolalanító alázatos kérelem levele , melyben nem nyugodhatván meg a nt. Egyházmegyének öt egéssége megjavulásáig állomásáról elmozdító , s liszti működéséiül fölfüggesztő ilélelén: könyörög a a ft. egyházkerületi kormánytanácsnak, hogy tekintetbe vévén snlyos betegségét, mely mialt nem csak hallását elvesztene hanem öt hónap óta ágyban fetreng, kegyeskednék öt sorsának jobbra vagy balra fordultáig, alkalmas segédtanító tartása mellett, eddigi állomásán meghagyni. Mely ügybeu az egyházmegyei jegyzőkönyv mellékelt pontjainak figyelembe vételével végezteted: Jóllehet az egyházkerületi Consislorium jogi szempontból nem lesz hely telenítő kifogást azon hivatalos eljárás ellen, melyet a ut. komáromi egyházmegye Pongrácz János iskola-laniló és a Gelléri-Bo­gyai egyesült gyülekezet közöli fenforgó kérdéses ügy elintézésében követett: mindazáltal könyörülő sama­ritánusi részvéttől indíttatva, felsőbb hatóságilag az egyházmegyei Ítéletet oda módosilja, hogy nevezett Pong­rácz János tanító, egészségi állapotjának inegjavulláig maradjon eddigi állomásán, de oly föltéttel, misze­rint a nagytiszlelelü esperesi hivatal állal, az érdeklett ekklézsia igényeinek kielégítésére, az iskola virágzá­sának biztosítására, mellé rendelendő alkalmas segéd-tanilónak tisztességes ellátásáról híven és pontosan

Next

/
Thumbnails
Contents