Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1853

1853. november - Oldalszámok - 19

náluk teendő jelentés után a' segédgondnok urakkal együtt tegyék meg a' szükséges lépéseket a' köte­lezvény' vétele iránt. Ugyan a' fölebb elsorolt kiküldöttek kéretnek meg a' már régebben főt. Superin­tendens úr által kibocsátott 's adakozásra felkérő ívek' beszedésére, 's egyeseknél újabb szabad ajánla­tokrai felszóllítás mellett újabb alapítvány levelek eszközlésére is, mellyek a' kötelezvényekkel együtt szinte Esperes urakhoz , 's innen főt. Superintendens úrhoz küldendők lesznek. 4) A' tanárokat illetőleg a' tanodai igazgatóság által a' küldött minta és rovatok szerint a' jelen­tés tétessék meg, a' bizonyitványi hiányok a' felolvasott leirat' értelmében pótoltassanak ki, 's a' ta­nári vizsgálat kiállandása iránt azoktól , kik erre az 1853 iki Januar 26-iki Kormányrendelet szerint kö­telesek, kötelezvények vetessenek, 's jövő évi Januar közepéig főtisztelendő Superintendens úrhoz be­küldessenek. 5) Mind ezek elkészülvén , főt. Superintendens úr megkéretik , hogy ezeket egy kimerítő leiirat mellett, melly a' kivánt biztosításoknak hű magyarázója leend, az illető felsőbbséghez feljuttatni, vagy mint a' körülmények czélszerűbbnek javasolandják Sopronba , vagy Bécsbe személyesen felvinni szíveskedjék. A' tanintézet jogi szakában tanult ifjak bizonyítványai' elfogadása végeit teendő ujabb fo­lyamodás felterjesztésere is, — mivel az eddigire semmi válasz sem adatott, — megkéretik főt. Supe­rintendens úr, teljes bizodalommal lévén a' tanácskozmány, hogy semmi lépést, mi a' tanoda nyilvános­ságának eszközlésére vezethet — nem fog Főtisztelendő úr a' magas kormány előtt megkísértetlenül hagyni. 81) Olvastatott a' soproni cs. kir. kerületi Főispánságnak 28. sz. a. 1853-iki Januar 26-án kelt leirata, mellyben a' cs. kir. tanügyministerium 1852-ik Dec. 4-iki, és a' magyarországi cs. kir. Helytartóság 1853-iki Januar 1-sői magas rendeletei' nyomán Egyházkerületünk értesíttetik, hogy a' gymnasiumi tanárság kijelöltjei, 's a' már hivataloskodó ta­nárok közül mind azok, kik 1848 óta alkalmaztattak, egy Pesten felállítandó országos bizottmány előtt — az e' leirat mellett nyomtatásban közlött ideiglenes törvény szerint tanári vizsgaadásra köteleztetnek. E' magas leirat már elébb főt.'Superintendens úr által, az egyháakerületbeli gyrnnasiumokkal közöltet­vén, itt tudomásul vetetik. — 82) Előadta főt. Superintendens úr, hogy az egyházkerületi tanintézet jogtani szakában, a'mindeddig fiiában kért nyilvánosság, 's állomérvényesség meg nem adatása miatt, annyira meggyérült a' tanulok' száma, hogy a' néhány jelent­kezettért nem találtatván érdemesnek jelen helyzetben a' jogacademiának fentartása, jogtanítást a' beállt 185^/^-dik ta­nodai évre, addig mig jobb kilátás nyílik — megkelte szüntetni; minek következtében az eddig ott használt tanári erők másra fordíttattak. Bocsor István úr t. i. a' gymnasium 3 felsőbb osztályábani történelem, — és a' theologusoknál a' statistikai, •— történeti — és tanítástani tudományok' előadására, — Kerkapoly Károly űr a' gymnasiumi két felsőbb osztályban a' magyarirodalom, 's a' theologusoknál a' rendszeres bölcsészet előadására, — Baráth Ferencz helyettes ta­nár úr egészen a' gymnasiumba léptek át, — Vid Károly helyettes tanár úr pedig elébbi pályáját folytatja.— Bár az egyházkerület az 1851-diki Sept. 12-dikén tartott tanácskozmányában kijelentett akarata szerint minden áldozatra késznek nyilvánítá magát, mi által tanintézete körét egy a'Kormányrendeletekhez mért szervezetű jogakadémia fentartásával is szélesbítbetné, *s azt 2 éven keresztül kellően ellátva fen is tar­totta ; az előadott körülmények közt azonban kéntelen a' tanácskozmány Főtisztelendő úrnak a' felfüg­gesztés iránt tett rendelkezését addig mig a'jogakadémia ügye más fordulatot vehetne, elfogadni; de fentartja magának a' nyilvánosságérti további kérelmét a' magas kormányhoz feljuttatni 's az államérvé­nyesség megnyerése' esetében a' nyugvó jogtanszakot újra feltámasztani. Azért Főtisztelendő urat újra megkéri a' nyilvánosság' sürgetésére. 83) Jelentette főtisztelendő Superintendens úr, hogy Széky Béla úr, tanodánk' egyik hittanára a' b. somogyi Egy­házmegye' Csokonyai gyülekezete által lelkésznek választatván, az a' tanárságról leköszöntével ez új-állomását pár hó­nappal ez előtt el is foglalta, 's az ennek következtében üresen maradt egyik hittanári szék elébb gymnasiumi tanár Kiss Gábor és Kotasz István urakkal mint helyettesekkel rendeltetett általa ideiglenesen betöltetni. Sajnálattal bocsátja el a' tanácskozmány tanodája' kebeléből a' 16 éven keresztül ernyedetlen szorgalom­mal működött tanár urat, 's érdemeit méltányolva sajnálatát e' jegyzőkönyvébe igtatja. Megürült hit— tani székére, mi most csak helyetteseikkel van betöltve, csődöt rendelt hirdettetni. 84) Jelentetvén a' fötanodai gazdasági felügyelőség és számvevőség által, hogy a' pesti Váradiféle hagyományház a' távolróli kezelés nehézsége 's költséges volta, a' különbféle adók, a' roskadozás miatt bő mértékben szükséges ja­vítások 's több körülmények miatt olly csekélyei jövedelmez, hogy a' bevétel középszámítással alig haladja meg a' 6 — 7 száz pengő forintot, következéskép' illy jövedelmezés mellett a' boldogult véghagyományozó által kitűzött czélnak megfelelni lehetetlen. Miután kétséget nem szenved, hogy a' készpénz mind könnyebben kezeltethetvén, mind több jövedel­met hozhat, a' tanácskozmány az érintett ház' eladását megrendeli 's azt főtisz. Superintendens, Berta Sándor és Liszkay József urakra bizta : de az érte adandó árt tőkésítve örökre „Várady-hagyomány" név alatt fentartatni, 's csak a' véghagyományban kitűzött czélra, és nem másra határozza for­dittatni. 85) Szóbajövén a' nagyobb tanulók ünnepi követségeinek, — mellyek az 1851-ik Sept. 12-iki tanácskozmány 5-k ponti határozata által a' gyülekezetek' könnyebbségeért csak Húsvétra szoríttattak,— mind a' 3 sátoros ünneprei visz­*zaállitása: Határoztatott, hogy ha találkoznak gyülekezetek, mellyek magokhoz Karácsonyra és Pünköstre is óhaj­tanak tanuló ifjakat a' főtanodából kiküldetni, azokhoz küldessenek illyenek; de különben az egész do­log a' gyülekezetek' szabad akaratára hagyatik. 86) Indítványoztatván a jövő egyházkerületi tanácskozmány helyének és idejének, már e' jelen tanácskozmánybani meghatározása : Az jövő évi Médárd napjára és Rév-Komáromba határoztatott, úgy azonban , hogy ha a' közben vala­melly gyülekezet a' tanácskozásnak nála tartandása iránti kérelmét jelentené, főt. Superintendens úr fel­hatalmaztatik a' tanácskozmánynak oda áttételére, és az előleges engedélynek a' magas Kormánynáli kieszközlésére.

Next

/
Thumbnails
Contents