Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1850
1850. október - Oldalszámok - 8
44) Olvastatván veleméri lakos Vas Dániel folyamodványa, mellyben azért könyörög at egyházkerületi tanácskozmány előtt, hogy mivel őtet hűtlen elhagyó, 26 évek folytán tőle külön élő neje Györké Ilona 1832-dik évben, és igy 8 évekkel az elpártolás's házassági együtt lét megszakasztása után egy leánygyermeket szült, 's ezen leány férjhez menvén, mint az ö nevét viselő , úgy hirdettetett ki, 's anyakönyvet is megvizsgáltatváu, sőt a' leány keresztelő levelét is kivévén, abból is nyilván kitetszett, hogy az ő nevére kereszteltetett, holott hűtlen nejével az elpártolás ideje óta sem. mi legkissebb összeszövetkezése, 's még csak összejövetele sem volt, méltóztatnék az egyházkerületi tanácskozmány egy e' végre kinevezett kiküldöttség által e' tárgyban vizsgálatot tetetni, 's az anyakönyvet a' ként kiigazittatni, hogy az ő neve alatt az anyakönyvbe beíratott leány a törvénytelen ágyból származottak sorába irattassék. E' tárgybani vizsgálattétel a* polgári törvényhatóságot illetvén, a' folyamodó oda utasittatik, hogy a' kérdés alatti leány törvényes vagy törvénytelen ágybóli származásáról a' vizsgálatot a' polgári hatóság állal tetesse meg. Jegyzette Seregélly Dániel mezőlaki lelkész és egyházkerületi aljegyző. Kiadta Bali Mihály m. k. egyházkerületi főjegyző. i