Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1845

1845. szeptermber - Oldalszámok - 10

I 10 lag legottan foganatosittassék; a' többi számok alalli módosítások poriig, már a' kővetkező iakjolaiév be­állásával, a' tanuló iljnság közt közzétetetvén, törvényi rangra emeltetteknek nyilván kijelentessenek, 's mint illyenek, mind az igazgatási tárgyakban, mind a' bíráskodásokban sinórmértékül szolgáljanak. 31) A' derecskei gyülekezet elöljárósága benyújtott folyamodványában, a' papidíjlevélnek azon pontját, mellv 12 filfáról szóll, 8 ölekre, póMás mellett, leszállítlatni, az iskolatanitó öll'abeli illetőségét pedig 4 ölekben meghagyatni ^ azon okon kéri, mivel 12 ölla a' lelkésznek akkor igértetett, midőn az, iskolatanitói hivatalt is egyszersmind maira vi­selt; de különben is fölötte súlyos, és csaknem elviselhetetlen teher, oIly kis gyülekezetnek, minő övék, évenként 16 ölfát beszerezni egyházi hivatalnokaik számára, annyival is inkább, mivel a' családi elágozás következtében, szekeres gazdáik szinte felényi számra olvadtak le, mint hajdan voltak, 's a' fát is már most nem a' közeli erdőkből kapják, mint régen, hanem a' távol eső bakonyból. A' főgyülés ez ügyet az illető egyházmegyei tanácsszékre, mint első hiróságra visszautasítja, hol, es­peres úr jelentése szerint, még meg nem fordult, beváratván jövő évi közgyűlésre az egyházmegyének erőli hivatalos jelentése. 82) Nt. Matolcsi Sándor úr b. somogyi egyházmegye alesperese f. e. September 3-dikáró! ft. Snperintendens úr­hoz intézett levelében, szomorúan tudatja egyházkerületünkkel néhai nádasdi Sárközy István cs. k. Tanácsos úr ő nagy­ságának, b. somogyi e. megye 52 évekig volt segédgondnokának, f. e. Augitszt. 28-dikán 87 éves korában történt vég­álomrai lepihentét, tisztelettel fölkérvén egyszersmind ft. Snperintendens urat, új segédgondnok választása iránt, a' szükséges rendelést megtenni. Érzékeny részvéttel osztozik a' ft. egyházkerület a' boldogult urnák, úgy is, mint tanácsszéke legré­gibb lagjának, úgy is, mint egyházi ügyeink csiiggedetlen buzgalmú pártolójának, 's ügyes tapintalú kormányférfiának elhunytáróli szomorú tudósításban, 's e' részvétét tanúsítandó, és a' boldogult érde­meit, elhunyta után is, méltánylandó, közszomoruságot okozott halálát, 's félszázadot túlhaladt segéd­gondnoki buzgalmát jegyzőkönyvbe is bevezettetni rendelte; egyszersmind pedig a' b. somogyi egyház­megyét, új segédgondnok választásra, a' kömlődi f. e. közgyűlés'jegyzőkönyve 6-dik száma alatti határo­zat nyomán, ezennel fölhívja, beváratván az egyházmegyének e' tárgybani eljárásáróli jelentése. 33) A' nagy és kis szecsei egyesült egyház elöljárósága 18 név aláírással ft. Snperintendens úrhoz benyújtott, s e' közgyűlésben fölolvasott folyamodványában esdeklőleg könyörög Szentmiklósi Sámuel botrányos életű lelkészének, az illető nt. esperesség által minél elébb, másolhatlanúl eszközlendő elmozdításáért. Nem lehetvén többé reménye az egyház és lelkész közti köl csönös kibéküléshez, a' barsi nt. egyház­megyei tanácsszék találjon módot, a' r. komáromi t. e. közgyűlés jegyzőkönyve 130-dilü száma alatti itélet szerint, Szentmiklósi Sámuel urat, mint kinek hivatalát, az egyházmegyei rendelet szerint, a'nép elidegenültsége miatt, különben is káplán viszi, ha lehetséges, még Gergely nap előtt másová elren­delni , 's áthelyezni. 34) Nagy Sándor hivatal nélküli iskolataeitó, benyújtott könyörgő levelében esedezik az egyházkerületnek, mél­tóztassék valamelly egyházbaui iskolatanitói hivatallal megvigasztalni. Ajánltatik az egyházmegyék könyöriiletességébe, mint hajlott napjaiban gyámol nélkül szűkölködő, de még hivatalviselésre elég erős és alkalmas egyén. 35) Főiskolánk nyomdai jelen ügyvivője Magda Lajos úr, írásban beadott kérelmében, panaszolva ügyviselőségi dijának, a' szinte nélkülözhetlen szükségek elhárithatására is elégtelenségét, könyörög évenkénti fizetésének 100 pengő forintokkali javításáért, mit annál biztosabban reményi megnyerhetni, mivel elődje Tóth András úr is, — kinek keze­lése alatt a' főiskolai nyomda, azonkívül, hogy fölötte bonyolódott állapotban volt, mit rendbehozni, neki jutott köteles­ségül, közel sem volt olly virágzó állásban, mint jelenleg az ő ügyviselősége alatt, — szinte annyi évi díjt nyert az egyházkerülettől. A' nyomda igazgató adjon e' tárgyban körülményes fölvilágosítást az egyházkerületi tanácsszéknck, kel­lőleg kiemelve a' nyomda régibb és újabb állapota közti különbséget, tudósítása a' jövő közgyűlésre beváratván. 36) Kálmán Ferencz, a'főiskolában fölsőbb tudományokat halgatott, de onnét f. e. nyárelő hóban ismételt vétkes ki­hágásaiért elutasított ifjú, beynjtott folyamodványában bűnbánó törödelmességgel esedezik a' ft. egyházkerületi gyűlésnek, méltóztassék őt, mint szerető édes atya megtért fiát még egyszer kegyelmébe véve, a' tanuló ifjak sorába beíratni, kötelezvén magát ezentúl, minden rosztársaságot elkerülve, erkölcsösb életet élni, 's kitűnő magaviseletével 's szorgal­mával illető elöljáróinak tetszésüket megnyerni. Ezzel öszszefüggóleg, főiskolai jelen igazgató Bocsor István úr is — ez iránt már a' pápai f. e. augusztusi kis­gyülésben fölszóllittatva — beadta, hivatalos levele mellé kapcsolva, a* iskolaiszék 184%, 184%, 184%-diki jegyző­könyve kivonatát Kálmán Ferenc folyamodót érdeklőleg, mellyből miután világosan kitűnt, mikép Kálmán Ferenc 184%­ban utszai pipázásért 24 órai börtönre; 184%-ben magányháznál kártyázni tapasztaltatva, 24 órai fogságra; 184%-ben két különböző izben csapszékben találtatva, külön külön 12 órai fogságra, 's szüléinek bejelentésre Ítéltetett; még is szinte azon évben újabb botrányos kihágást követett el, minek következtében a' főiskolábóli elutasítása is, erkölcse, bizonyítványában megrovatván: Ezek tekintetéből a' főgyülés az iskolaiszék Ítéletét elég ovatosnak Ítélve, Kálmán Ferenc folyamodót, mint ki megrovott erkölcse mellett, tanulásában is hanyag, és 2-sodik osztályzatú, nem levén biztos reménye igért javulása felől, kérelmétől elmozdítja. Jegyzette Bali Mihály egyházi főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents