A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

10 1943. november 25. — 39—40. tély esperest ós Krenrich János dr. egyházmegyei gondnokot eme tisztségük tartamára hivatalból való alkotó tagjainak tekinti és egyházunk érdekében kifejtendő munkásságukra Isten áldását keni. Püspök úr üdvözlő szavaira Jung Keresztély esperes az alábbi beszéddel válaszolt: „Főtiszteletű és Nagyméltóságú Elnökség! Atyák és Testvérek aiz Úrban! A bácskai német református egyházmegye, mint olyan, új és ismeretlen a Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés előtt, sőt még a dunamelléki református egyházkerület történetében is; noha egyházaink és híveink már 160 esztendeje vannak és laknak az Istentől oly gazdagon megáldott Bácska földjén. 1784-ben alakult az első bácskai német református gyülekezet Torzsán, egy akkor még mocsaras, nádas, egészségtelen helyen, ahol a többnyire Pfalzból és Zweibrückenből odaivándorolt német protestánsok nagy része csakhamar a mocsárláz áldozata lett. Alig volt bevándorló, aki az 50. életévét megérte. A bevándorlottak egy töredéke — látva a halál nagy pusztítását — újból útra kelt és Galíciába s Besszarábiába vándorolt tovább. Sok, kimondhatatlan sok vért követelt a most áldott bácskai róna. Szállóigévé vált közöttük e mondat: ,,Az első generációnk oszályrésze volt a halál, a második generációé volt a nyomor és csak ai harmadik generációnak adatott a kenyér". Ez volt a nem épen irigylésre méltó helyzet, noha a magyar állam sok mindent megtett a bevándorolt német protestánsok megsegítésére. Megszerették vérükkel áztatott földjüket, hűséges fiai lettek a Hazának, noha még nem is ismerték a magyar nép nyelvét. Hűségük ai magyar szabadságharc idején tűnt ki leginkább, mikor is a magyar ügy mellett szálltak síkra, ellentétben a velük és körülöttük Lakó szlávokkal szemben, kiktől e miatt sokat kellett szenvedniük. Amilyen hű fiai volak a Hazának, olyan hívek voltak vallásukhoz, hitükhöz is. Egyházi téren azért már találkozott a magyarországi református egyház őseinkkel mindjárt ,ai bevándorlás első évében. Lelkipásztor nem jött velük és ők szomjúhozták Isten Igéjét. Még 1784-ben megkérték a magyar református egyházat, hogy bocsásson rendelkezésükre németül tudó lelkipásztort. Noha mind a négy kerületben meghirdették, nem akadt senki, aki lement volna a német reformátusok közé. Végre is a dunamelléki egyházkerület a torzsai egyház el nem lankadó kérésére leküldte 1784. novemberében Török István theológust. Nagy volt az öröm, de csak a gyülekezet részéről. Tőrök István tiszteletes úr „száműzöttnek" érezte magát és 5 hónapi ott tartózkodás után — amint utódja feljegyezte róla — „megszökött éjnek idején titokban" tőlük és a péterváradi várba menekült. Egy évre rá Szőnyi Virágh