A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

70 1943. november 25. — 110—111—112—113. méhen a magyar református egyház testéhez tartozik, en­nek pedig szerződése van a Gazdák Biztosító Szövetkeze­tével; amíg ez a szerződés fennáll, minden egyházmegye vagy egyházközség köteles biztosítási ügyeit a Gazdák Biztosító Intézetével intéztetni. Ez a kötelezés vonatkozik a visszacsatolt területek egyházközségeire r.s. 100. A külsősomogyi egyházmegye kerületünk útján felter­jesztést intéz az egyetemes konventre arra nézve, hogy 1. a nyug­díjintézett tőkegyűjtés 1944. évi január hó 1-ével szűnjék meg és a járulékok az igényeseknek az egész bevétel felhasználásával fi­zettessenek meg. 2. A nyugdíjintézet ügyvezetése erre alkalmas lel­készjellegü egy énre bízassék, illetve a konvent hatásköréből vétes­sék ki. 3. Nyug'díjjasok, illetve az özvegyek és árvák ellátása leg­később 1944. évi január hó 1-től az új nyugdíjtörvény szerinti fel­emelt értékben fizettessék. Egyházkerületi közgyűlés a felterjesztést tárgytalan T nak tekinti, mivel időközben a konvent olyan határozatot hozott, amely nagymértékben emeli a nyugellátásra jogo­sultak ellátási díját. A nyugdíjintézet ügyvezetésének más hatáskörbe való átruházására a jelen helyzetet nem tartja alkalmasnak. 101. A vértesaljai egyházmegye felterjeszti 50/1943. számú határozatát a napidíjak, útiköltség és ellátási díjak szabályozásá­ról, amely szerint lelik pásztor vagy tanító félnapiídja 10 P, egész napidíja 20 P, továbbá a szállásdíj és útiköltség II. oszt, vasúti jeggyel. Gondnokok, presbiterek a fenti napidíjak felét igényel­hetik és az útiköltséget III. oszt. vasúti jeggyel. Hivatalos szemé­lyek ellátásáért a következő díjak számíthatók fel: reggeliért 2 P r ebédért 10 P, vacsoráért 8 P, egész napi ellátásért 20 P. Egyházkerületi közgyűlés a fenti szabályzatot jóvá­hagyja 102. Hetessy Kálmán ügyvezető előterjeszti u Madas-árvak­ról a következő jelentést: Az elmúlt 1942/43. iskolai évben felvettünk 23 árvát. Ezek közül lelkészárva 2, tanár, tanító 2, tisztviselő 10, iparos, keres­kedő 9. Líceumba járt 12, gimnáziumba 3, polgári iskolába 7, ele­mi iskolába egy növendék. Tanítónői oklevelet szerzett 3. A nö­vendékek előmenetele és magariselete megfelelő volt. Az 1943/44. tanévre felvettünk 24 növendéket. Ezek közül íelkészárva 3, tanár, tanító 3, tisztviselő 9, iparos, kereskedő 9. Képzőbe jár egy, líceumba 14, gimnáziumba 4, polgári iskolába 3, elemi iskolába 2 növendék. Az árvák nagyrésze teljesen ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents