A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
.236 Függelék diakonisszakórházban például, amikor az épület egyik felét elsöpörték a bombák, sok beteggel együtt tizenegy diakonissza is halálát lelte. A nyugatnémetországi nagyvárosok diakonisszakórházai csaknem mind megsemmisültek, de a testvérek most is ugyanott végzik a szolgálatukat, az anyaggal való takarékoskodás következtében, embermagasságnál alacsonyabbra épített, földalatti bunkerkórházakban. Vannak testvérek, akiknek szolgálati beosztása már hónapok óta olyan, hogy négyhetes időszakok alatt egyszer sem jöhetnek fel a napvilágba, kivéve azokat az eseteket, amikor őket is kirendelik az égő városok tüzének oltására. Npugalomba helyezett öreg testvérek elárvult gyülekezetek egész seregét gondozzák, melyeknek lelkipásztorai elestek, vagy évek óta hadiszolgálatban vannak. Istentiszteleteket tartanak, vigasztalják a gyászolókat és erősítik a csüggedőket. Egyes helyeken a gyülekezetek azzal a kéréssel fordultak az egyházi hatóságokhoz, hogy hatalmazzák fel e testvéreket a sakrainentális szolgálatok végzésére, elsősorban a keresztség kiszolgáltatására. A kérést a rendkívüli viszonyokra való tekintettel teljesítették. Csodálattal és mélységes együttérzéssel tekintünk a háború apokaliptikus csapásait fénylő bizonyságtétellel álló német testvérintézeteink tagjaira és dicsőitjük Istent f hogy hívek maradtak az evangéliumhoz és ebben a hűségben szolgálják népüket. Ugyanilyen testvéri szeretettel gondolunk a rendkívüli megpróbáltatások között élő finn, dán, norvég és francia diakonisszaintézetekre és híven kitartó munkásaira is. A németországi események azt is világosan megmutatták, hogy milyen rendkívül fontos szolgálatot tölt be a lelki egyház éleiében az anyaházi diakonia. Ezt igazolja az is, hogy az egyház elleni támadások legkeményebb csapásai épen az ott az egyházzal szervezeti összeköttetésben nem is álló anyaházakra zúdultak s ugyanakkor a hitvallásos körök legféltőbb szeretete is az anyaházak felé fordult. A küzdelmek legnagyobb áldása a hitvallók erősödő benső egysége. A magyar anyaházi diakonia születésének negyvenedik évfordulója után fájdalommal és megalázkodva kell megállapítanunk, hogy bűneink és nyomorúságaink még mindig akadályozzák a magyar hitvallók igazi belső egységének megszilárdulását. Még arról sem tehetünk bizonyságot, hogy a lelki egyház tagjai féltő szeretettel veszik körül a diakonisszaintézeteinket. A pünkösdi pásztorlevélre beérkezett lelkipásztori jelentkezőajánlások megmutatták, hogy még mindig akadnak lelkipásztorok, akik azt hiszik, hogy az anyaházak arra rendeltettek, hogy a testi vagy lelki hibában szenvedők és a gyülekezet serdülőkorú ellátatlanjainak gyűjtőtelepei legyenek. Kortörténeti adat, hogy gazdag gyülekezetek kelengyével nem bíró szegénysorsú jelentkezőik felszerelését is egészen természetesen az anyaháztól kívánják.
