A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

Függelék 231 vizsgálat díját 70—70, a javító alapvizsgálat díját tárgyanként 10—10 pengőben, a lelkészképesítő vizsgálatok javítóvizsgái díjait egy tárgy esetén 20, két tárgy esetén 40, az oklevél kiállítási dí­jat mind az első, mind a második lelkészképesítő vizsgálat ese­tén 10 pengőben állapítja meg. Megállapíttatott az egyházkerületi közgyűlés 1943. évi 140. számú határozatával. IV. Az 1943. évi egyházkerületi közgyűlésen 184. számmal elfogadott SZABÁLYRENDELET a gimnáziumi, liceumi és polgári iskolai igazgatótanácsok szervezetéről és működéséről. 1. §. A dunamelléki református egyházkerület gimnáziumait, líceumait és polgári iskoláit az iskolafenntartó nevében közvet­lenül a tanári testület felett álló igazgatótanács kormányozza. 2. §. Az igazgatótanácsnak a gimnáziumban 18, a líceum­ban és polgári iskolában 9—9 rendes tagja vart és pedig a) hivatalból tagja: 1. Budapesten: gimnáziumban: a fenntartó testületek elnöksége, az iskola igazgatója; a polgári iskolában.- az egyházmegye elnöksége és a skót fenntartók budapesti megbízottja: az iskola igazgatója; 2. vidéken: Gyönkön a fenntartók megbízottai, a többi iskolában az egyházközség lelkipásztorai és főgondnoka, az iskola igazgatója; b) választott tagjai: 1. a fenntartó testületek (egyházkerületi, egyházmegyei közgyűlés, presbitérium) részéről mindenütt annyi, hogy számuk a gimnáziumokban a hivatalból jogosult tagokkal együtt 13, a lieeumokban és polgári iskolákban 7—7 legyen. Ezek az iskola rendeltetését megértő, a nevelés és különösen az illető intézmény munkája iránt érdeklődő, vallásos életű, az egyházi törvények ide vonatkozó követelményeinek megfelelő egyének legyenek. Ahol több testület a fenntartó, ott a választott tagok száma ará­nyosan megoszlik közük; 2. a tanári kar részéről: gimnáziumokban 5—5, líceumok­ban és polgári iskolákban 2—2 rendes tanár. A b) 2. alatt megjelölt tagokat a tanári testületek a rendes tanárok sorából titkos szavazás úján választják. A rendes tagokkal együtt ugyanazon a módon választanak a fenntartók (egyházkerületi, egyházmegyei közgyűlés, presbi-

Next

/
Thumbnails
Contents