A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.

156 1943. november 26. — 199. a) A kecskeméti egyházmegye a kecskeméti Bodor Zsuzsán­na református leányotthon napközi otthonnal kapcsolatos óvodá­járól az óvónő és az egyházmegyei felügyelő jelentése alapján szá­mol be. Az óvoda református jellegű, azonban a politikai község fenntartási hozzájárulása folytán róm. kat. gyermekeket is fog­lalkoztat. Az év folyamán 76 növendék iratkozott be, közülük év kö/ben kimaradt 19. Az 57 közül 21 református, 3 evangélikus és 25 róm. kat. gyermek. Az óvoda fenntartója a református egyház, költsége ebben az évben 6.376 P; nem tudni, hogy ebből az egy­házközség mit vállal. Az óvoda napirendje az általános napközi otthoni rendhez igazodik. A gyermekek reggeltől estig bent van­nak, naponta háromszor étkeznek; rendszeresen imádkoznak, fog­lalkoztatásuk közben verseket, apró dalokat tanulnak. A mult évi kedvezőtlen észleletek tehát elmaradtak. A tisztaságra nagy a gond, délután alusznak a gyermekek. Az óvónő szülői értekezletet is tartott és a gyermekek szüleit meglátogatta, az itt szerzett ta­pasztalatait értékesítette a gyermekek nevelésében. Az óvodát az egyházközség évközben meglátogatta. Az egyházmegyei felügye­let megállapítása szerint az óvodában tudatos és tervszerű munka folyik; az óvónő odaadó nevelésben részesíti a gyermekeket. b) A vértesaljai egyházmegye állandó református jellegű alapítványi óvodája Gárdonyban működik. Az intézet teljesen megfelel hivatásának. A beírt gyermekek száma 58, ebből refor­mátus 23, evangélikus 1, róm. kat. 34. Fenntartásához az egyház­község 1.470, az állam 860 és a politikai község 811 P-vel járult; összege tehát 3.141 P. Az egyházmegyei vizsgálat kitűnőre minő­sítette az óvónő munkáját, aki rendre, tisztaságra szeretettel ne­veli a gyermekeket. Az egyházmegye tabajdi óvodája, mint napközi otthon, a református iskola helyiségében működött 1942. nyarán, reformá­tus jellegű. A református hívek önkéntes adománya és ama szü­lők segélye tartja fent, akiknek gyermekeit helyezték el benne. E támogatás értéke 600 P volt, másik 600 P-t a vármegye adott. Foglalkozási idje július—augusztus hónapban volt. Minthogy a református családok nem voltak hajlandók az Ínséges másvallású gyermekekkel együtt gondoztatni a magukét, az iskola reformá­tus jellege megszűnt; ezidőszerint a politikai község tartja fenn. most is református óvónő vezeti, helye a református iskola ma­radt. Az egyházkerületi közgyűlés 1. a jelentést tudomásul veszi és a konvent elé ter­jeszti; 2. felhívja a kecskeméti egyházmegyét, hogy a kö­vetkező évi jelentésében közölje az óvónő minősítését is. amelyet az egyházmegyei felügyelet állapít meg; közölje

Next

/
Thumbnails
Contents