A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1943.
1943. november 26. — 199—200. 153 Az egyházmegye cs&zes segélye: 960 P. Kisszentmárlon és Kisoroszi egyházközségek, Zeke Gyula, Benke Andor, Dobó László, vitéz Nyámády István, Tóth Ernő lelkészek kérelme fedezet hiányában nem teljesíthető, illetve a bizottság nem tartja célszerűnek a segélyeknek jelentéktelen összegkre való elaprózását; az özvegyek és árvák csekélyebb összegekkel való segélyezését pedig méltatlannak tekintette a bizottság. Az egyházkerületi közgyűlés a segélyelosztó bizottság tervezetét elfogadja és a fent javasolt segélyek kiutalványozására az elnökséget felkéri. 200. Tárgyaitattak az országos református közalapból egyszersmindenkori segély engedélyezése és kiutalása iránit benyújtott következő kérvények: a felsőbarianyai egyházmegyéhez tartozó Magyarboly miszsziói fiókegyházközség templomépítés céljaira meg nem nevezett összegű nagyobb segélyt; a külsősomogyi egyházmegyéhez tartozó Nagyberény térnie m ja vitásra 1.600 P; a pesti egyházmegyéhez tartozó Kisoroszi iskola és tanítólakás építése, valamint lelkészlakás javítási költségeiből fennálló 5.000 P adósságának törlesztésére 1.000 P; a pestkörnyéki egyházmegyéhez tartozó Szemeretelep-Csákyligeti fiókegyházközség építkezési adósságának törlesztésére 1.000 P és a Szemeretelep-kertvárosi egyházközség lelkészlakás építési költségeire 5.000 P; a (tolnai egyházmgyéhez tartozó Nagypall fiókegyházközség lelkészlakás kibővítése céljaira 1.500 P segélyt kér. Az egyházkerületi közgyűlés — a kérvényező egyházközségek anyagi körülményeinek és egyéb adottságaiknak figyelembevétele mellett — a következő sorrendi sorozással egyszersmindenkori segélyezés céljából első helyen terjeszti fel az egyetemes konventre Magyarbolyt 1.500 P, Naigyberényt 1.000 P, Szemeretelep-Csákyligetet 800 P segélyre. Második helyen terjeszti fel Kisoroszit 800 P segélyre. Szemeretelep-kertváros és Nagypall kérelmét ajánlás nélkül terjeszti fel, mert kérésük indoka nem felel meg azoknak a feltételeknek (templom-, iskolaépítés vagy javítás, ebből származó adósság), melyeknek fennforgása szükséges a segélyezéshez. Magyarboly kérelmével kapcsolatban megjegyzi az egyházkerületi közgyűlés, hogy a kérelem előterjesztése nem felel ugyan meg az egyetemes konvent 85/1941. sz. határozata 22. pontjában foglalt és a 135/1941. számú ha-